Szülinap

Imádok csomagot kapni. Mindegy, milyen, mindenképp örülök neki. Ahogy Gombóc Artúr, akit a tévében láttam, egyaránt szereti a kerek, a szögletes, a hosszú, a rövid, sőt a lyukas, a gömbölyű, vagy a törött csokoládét, úgy én is boldogan fürkészem a mindenféle színes szatyrokat, nejlonzsákokat, kartondobozokat. A legjobb mégis, ha nagy a doboz. Mondjuk, nekem szinte mindegyik nagy, de tudjátok, arra gondolok, amikor fel sem érem a peremét. Amikor úgy kell felkapaszkodnom a jobbára kemény hullámpapírból készített láda oldalára, hogy beleshessek. Na, az ilyen pakkokban mindig valami érdekes dolog érkezik. És rendszerint nekem.vizslafotozas_szulinap419a2079.jpg

Csak azért mesélem ezt nektek, mert most is kaptam egy ilyen hatalmas dobozt. Ahogy lenni szokott, nagy autóval hozták, és abból, ahogy apa felcipelte a lépcsőn, úgy tűnt, nem lehet nehéz. Mégis, amikor letette a nappali közepére, és csak úgy kísérletképpen megpróbáltam odébb tolni, éppen csak megmoccant. Szóval nem is volt olyan könnyű. Érdeklődve nézegettem, kerülgettem, de hiába topogtam körülötte várakozással telve, nem bontották ki. Türelmetlen voltam, és ahogy múltak a percek, majd eltelt talán egy óra is, egyre csalódottabbá váltam. Minek hozták, ha nem lehet belekukkantani, ha békén kell hagyni? Talán nem is én kaptam? Mert, ha nem, akkor nem is érdekel az egész. Csak tegyék el az útból, ne kelljen folyton kerülgetni.

Olyan könnyű lett volna letépni a fedelet lezáró ragasztószalagot, és megnézni mi van benne, valami mégis visszatartott. Nem is tudom, talán, hogy minden annyira szokatlan volt. A mennyezeti lámpákról, az ablakok kilincseiről, színes papírdíszek lógtak. A szüleim pedig… A szokottnál is csillogóbb szemmel néztek rám, és valahogy olyan ünnepélyesen viselkedtek. Ráadásul a konyhába sem mehettem be, ami nagyon furcsa, mert anya akkor is maga mellé vesz, amikor főz. Tudjátok, magyarázza, mit és hogyan kell csinálni. Szóval tanítgat a szakácsművészetre. Csak akkor küld el, ha a sütővel dolgozik. Fél, hogy véletlenül megégetem magam. Persze teljesen feleslegesen. Mert nem vagyok én olyan ügyetlen. A sült tök pedig, amit csinált! Hát az nagyon ízlett.

Éppen a tökre emlékezve merengtem, és szinte el is felejtkeztem a dobozról, amikor anya behozta a tortát. Fogalmam sem volt, hogy torta, és igazából azt se, mi is az a torta. Életemben nem volt még dolgom ilyesmivel. Most is csak egy tányért láttam, amin valami jó illatú dolog tetején egy apró kis gyertya állt, és lángocskája vidáman táncolt. Meglepődtem, amikor letették elém. Annyira, hogy zavaromban azt sem tudtam, mit kellene csinálnom. Máskor tétovázás nélkül vetettem volna rá magam az illatos finomságra, de most csak tanácstalanul kapkodtam a fejem. Aztán anyáék felköszöntöttek, segítettek elfújni a gyertyát, és azt mondták: egy éves vagyok.

Egy éves… Mit jelenthet ez? A naptárt sosem nézem, és teljesen felkészületlenül ért, hogy születésnapom van. És azt sem tudom, ez az egy év most sok, vagy kevés. Mindenesetre abból, hogy sok boldog szülinapot kívántak, azt gyanítom, lehet még több ilyen is. Vagyis ez az egy, az első, nem számíthat valami vállalhatatlanul soknak, netán rekordnak. Apa például tuti sokkal megelőz. Nagyobb is nálam, meg látszik is rajta. Legközelebb viszont már én is okosabb leszek. Nem tudnak majd ilyen könnyen meglepni. Elég lesz odafigyelni a jelekre, mondjuk arra, ha feldíszítik a lakást. Amikor megint díszes papírszalagokat aggatnak mindenhova, biztosan gyanakodni fogok, hogy készülnek valamire. Egy újabb születésnapra, vagy valami hasonlóra. Olyasmire, amikor esetleg tortát kapok.

Tortát! Mert most igazán csak az számított, hogy a torta roppant finom volt. Anya valahogy kitalálta, mi a kedvencem. Pástétomos volt, és azonnal be is faltam az egészet. Jó, tudom, mohó voltam. Hagyhattam volna legalább egy-két falatot nekik is. De mit csináljak, ha egyszer annyira ízlett? És anya, meg apa nem is volt csalódott, amiért nem adtam belőle. Inkább csak figyelték, ahogy fényesre nyaltam a tányért, és alaposan megszeretgettek. Semmi sértődöttséget nem láttam rajtuk a torta miatt, és a kis ünnepség is folytatódott. A doboz szinte ki is ment a fejemből, pedig éppen az volt soron, amit nem sokkal korábban annyira vártam. Eljött az ajándék felbontásának ideje.

Az ajándéké. Mert az volt a dobozban. Apa vágta fel a ragasztószalagot, én meg ahogy csak bírtam, ágaskodtam az oldala mellett. Egy évesen is pici vagyok, úgyhogy muszáj volt kinyújtanom a tagjaimat, ha látni akartam, mi van a csomagban. És mondhatom, megérte fáradozni. Az első, amin megakadt a szemem, egy narancssárga plüssjáték volt. Az ilyeneknek sosem tudtam ellenállni. Olyan puhák, és jó hozzájuk bújva aludni. Úgyhogy, mint aki se lát, se hall, kikaptam a nyíló fedél alól, és már vittem is. Pedig kár volt elszaladnom vele, mert várt rám még más is. Amikor magamhoz tértem az első kábulatomból, és visszamentem a dobozhoz, valódi csodákat találtam.

Először is, volt ott egy finom, puha pokróc. Az a fajta, amibe beburkolózva így télen is ücsöröghetek apa ölében a teraszon, fázni biztosan nem fogok. Aztán előkerült egy hatalmas, meleg kosár is. Elhihetitek, remek dolog szunyókálni benne. És ha ez nem lenne elég, kaptam egy új kutyaházat is. Vastag szivacsból, színes textillel borított falakkal, lecipzározható tetővel. Éppen akkora, hogy egy olyan kölyöktacskó, mint én, kényelmesen elfér benne. Nagyon bejött! Van, hogy csak bemászom, és örült módjára kaparom a falat. De megesik, hogy egyszerűen csak elnyúlok benne, és elmélkedem kicsit arról, milyen jó is, ha születésnapja van a kutyának. Meg arról, mekkora boldogság, hogy Vaszaron, ahol megláttam a napvilágot, még mindig emlékeznek rám, és három bátyámmal együtt a Facebook-on fel is köszöntöttek. Köszönöm nekik! A köszöntést is, meg azt is, hogy vagyok, hogy lehetek.

A bejegyzés trackback címe:

https://pankamesekonyve.hu/api/trackback/id/tr714826652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

BEKÖSZÖNTŐ

Köszönöm, hogy felütötted a borítót, és belelapoztál Panka Mesekönyvébe! Történeteimből egy törpetacskó életének érdekesebb eseményeit ismerheted meg. Fülipuszi! Panka

Állandó oldalak

süti beállítások módosítása