Rossz tréfa

Rosszindulatúnak látszom, és ezen az sem változtat, ha a szándékaim becsületesek. Nagyjából ezt írták anyának azok a szakértők, akik „átmeneti” jelleggel karanténba zártak a virtuális térben, akár egy fertőző, egzotikus vírust hordozó beteget. Tanulmányozhattak, mintákat vehettek a Panka Mesekönyvében hagyott mancsnyomaimból, egyelőre mégis hasztalan mantrázom, hogy tévednek, nem bántok senkit, csupán mesélni szeretnék.

img_20190407_164941.jpg

Fogalmam sincs, a tudorok mit, miért csinálnak, ennek ellenére elhiszem, hogy csak a munkájukat végzik, döntéseik hátteréről keveset árulhatnak el, és előírásosan hallgatniuk kell arról is, kinek köszönhetem az eljárásukat. Értek szűkszavú levelükből, és benne a tájékoztatásból, amely szerint „különböző szabályozásokat” alkalmaznak a „mások által adott esetben bosszantónak” tartott „magatartásformák megállítására”. Elég ennyi, és a történtek megértéséhez támpontot ad a tény, hogy a legfeljebb „néhány napig” érvényes büntetésem, egy héttel nagyanyó elvesztését követően kezdődött.

Az eseményről lemaradók kedvéért elevenítem fel, hogy kezeimet éppen akkor fogták le, amikor múlt vasárnap megosztottam a világgal bánatomat. Ítéljenek az égiek, hiba volt-e fájdalmamat az éjszakába kiabálni, ám gyászoltam, és eszembe se jutott, hogy fittyet hányva a kegyeletre, a tiszteletre, fenékbe billenthetnek.

A könyörtelen csapást talán április 1-jei tréfának szánta egy „jóakaróm”, a mesekönyvemet felügyelő adminisztrátorok azonban a mókás ugratások idejét ki sem várva intézkedtek. Tették, amit a bepanaszoltakkal szoktak, és sebtiben „lekapcsolták” a naplómat. Tacskókaparásaim, köztük a nagyanyónak szóló friss levél, már éjfél előtt elérhetetlenné vált a közösségi oldalamon keresgélők számára, és a blogom felé kattintgatókat azóta is határozott intés fogadja… Rossz kutya voltam, bűnös és sértő mesékkel házalok.

A pletykálkodás utálatos és káros. Bizonyíték erre, hogy miközben felülvizsgálati kérelmeimet körmöltem, a baj megesett. Hiába posztoltam újra a nagyimat búcsúztató megemlékezésemet, néhányan valószínűleg hitelt adtak az alaptalan szóbeszédnek, és töröltek kedvenceik sorából. Ránk virradt az általában mulatságos csínyeket tartogató bolondok napja, az én lelkemből viszont kiveszett a derű utolsó szikrája is. Sötéten láttam a jövőt, és elkeseredve azt hittem, kizárólag anyáékra számíthatok.

Kétségbeesésemben hozzátok, a hétfő reggel dolgotok után siető olvasóimhoz fordultam segítségért. Túlzó reményeket nem tápláltam, és elmondhatatlanul örülök, hogy kellemesen csalódhattam. Kiáltásomra válaszul másodpercek alatt megérkezett az első reakció, amelyhez rögvest újabbak és újabbak csatlakoztak... Hallottam legendákat megzabolázhatatlan fergetegekről, lavinákról, de rettenetesen meglepett, hogy a támogatásomra bármi hasonló útnak indulhat.

Az óvatos érdeklődés hamar döbbent felháborodássá terebélyesedett. Özönlöttek az üzenetek, és őszintén büszke vagyok a pártfogóimra. A barátaim és az ismerőseim, ismeretlenekkel karöltve, békésen kértek magyarázatot, cifra beszólások, kardcsörtető virtuskodás nélkül foglaltak állást mellettem. Megvédtek, bátorítottak, és akadtak, akik protestáltak az illetékeseknél feketelistára kerülésem ellen.

Elérzékenyültem a szeretet megnyilvánulásaitól. Attól, ahogy az egymástól távol élő emberek, nők, férfiak, más-más labdarúgócsapatok szurkolói, kutyások, cicások, lovasok, eltérő nézeteket valló táborok tagjai, megtalálták a közös nevezőt. Nyugdíjasok, pályakezdők, tanárok, diákok, az egészségügyben dolgozók, nagycsaládosok, szinglik, autósok, kerékpárosok, és a többiek, ugyanazt kérdezték. Vajon kit, és miben zavarhattak egy dakszli aranyos, néha bohókás, máskor könnyfakasztó elbeszélései?

Hálával tartozom mindenkinek a kiállásért. A kérésekért, hogy folytassam, jegyezzek további történeteket, és mert nagyanyó ugyancsak így akarná, nem is hagyom magam. Szívét tette a mesekönyvembe, bármelyik címnél ütöm fel a lapokat, látom a keze nyomát, hallom az iránymutatásait. Ígérem, örökségét megőrzöm.

Most, hogy megjött az adminisztrátorok levele, alighanem nyugtatgatna, és kérne, ne a vétlenekre haragudjak… Bizonygatná, előbb-utóbb letelik a büntetésem, és még az is kiderülhet, miért mondanak rosszindulatúnak. Buzdítana, lépjek túl a jobb társaságban vállalhatatlan áprilisi viccecskén, és ha a poénja legalább ül, próbáljak veletek kacagni.

A bejegyzés trackback címe:

https://pankamesekonyve.hu/api/trackback/id/tr2214826508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

BEKÖSZÖNTŐ

Köszönöm, hogy felütötted a borítót, és belelapoztál Panka Mesekönyvébe! Történeteimből egy törpetacskó életének érdekesebb eseményeit ismerheted meg. Fülipuszi! Panka

Állandó oldalak

süti beállítások módosítása