A kutyabolond

Nehezen jött az álom, emlékszem, egy évvel ezelőtt sokáig forgolódtam a takaró alatt anya szülinapjának előestéjén. Törtem a fejem, hogyan éreztethetném mennyire szeretem, és eldöntöttem, ha már a torta, a virág, meg az ajándék beszerzését apa elintézte, jobb híján ugrálok, bolondozom, szóval magamat adom. Reménykedtem, hogy fülipuszijaim örömet okoznak, a lelkiismeretem megnyugtatására pedig megfogadtam, legközelebb felkészülök, és a jeles évforduló egészen más lesz.

pankanyafb.jpg

Ma érkezett el az alkalom, amire egy esztendeje gyűjtöm az ötleteket, és noha anya születésnapja kicsit se hasonlított a tavalyihoz, a legkevésbé sem ilyennek képzeltem. Eredetileg vidám, felszabadult programra számítottam, csavargással, bőséges ebéddel, ám a mulatság elmaradt. Az esőben könnyen lemondtam a tóparti sétáról, bezárkózva, csendes elmélkedéssel múlattuk az időt, és a gyertyafújós köszöntés is borongósra, szomorkásra sikeredett... Hiányozott nagyanyó, és a jókívánságai…

A sütit nem kóstolhattam, báránylábat rágcsálva ünnepeltem, és Manyi nagyira gondoltam. Anya anyukájára, aki elérzékenyülve mesélte nekem, hogy azon a bizonyos április 14-én, újszülött kislánya pontban tizenhárom órakor sírt fel. A hatalmas, kékesszürke szemeivel a világra rácsodálkozó, szőkésbarna csöppséget a nővérke fektette a karjaiba a Tétényi úti kórház szülészetén, és a pólyás csecsemő megváltoztatott mindent. Célt adott, feladatot, és jelenlétével azóta is bearanyozza a gyakran unalmas hétköznapokat.

Velem ellentétben sosem rosszalkodott, gyanúsan jól viselkedett, és a csínyek helyett különös cselekedeteivel vonult be a krónikákba. Óvodásként például azzal keltett riadalmat, hogy az egyik verőfényes februári szombat délelőtt ledobta a meleg ruháit, és kifeküdt lebarnulni az erkélyre. Mire észrevették, bőrét pirosra csípte a hideg, és a família azért aggódott, hogy a botor csemete megússza a megfázást.

Ragaszkodó természete hamar megmutatkozott, játékmacija pelenkás korában az alvás nélkülözhetetlen kelléke volt, és ma is féltve őrzött kincs. Az igazi kedvencek mégis kezdettől a kutyák.

Feszta, a birkatürelmű, békés boxer Mamókánál és Papókánál, anya nagyszüleinél lakott. Árnyékként kísérte apró, gügyögő védencét az albertfalvai kertes ház udvarán, és senki idegent nem engedett a fűben játszadozó gyermekhez. A felnőttek a háttérből figyelték, amint az eleinte kúszva-mászva közlekedő unoka, a négylábú bundájába kapaszkodva gyakorolja a járást. Némi unszolást követően a szigorú nagypapa sutba is dobta az elveit, beleegyezett, hogy az új és újabb ebek a verandán kapjanak szállást.

Mert kutyának muszáj lennie! Betti, a pörgős uszkár, a nyugágyból felhőket bámuló, felcseperedő hercegnő társaként szerepelt a kosztosok listáján. Papóka oldalán reggelente az iskoláig ballagott copfos pajtásával, majd a tanítás végét jelző kicsengetéskor a suli kapujában ülve üdvözölte. Jessy, a skót juhász, csak akkor eresztette útjára egyedül, amikor kamaszodó gazdája a tengerentúlra ment tanulni…

Évekkel később, Manyi nagyi és Jancsi papa álmélkodva pislogott egymásra a repülőtéren. A bakfist várták, akit nem is olyan régen félve hagytak gépre szállni, erre egy szőke, hosszú hajú, amerikai módra fülig futó mosolyú, fiatal nő borult a nyakukba. Távolról fel sem ismerték friss diplomás lányukat, az ölelkezés percei után azonban a kétségek eloszlottak... Nincs tévedés, a gyerek megint kutyát akar.

Ribizli, a focirajongó fekete-fehér spániel, a tévéállvány alá vackolt be. Családtagként születésnapok tucatjain kunyerált az asztal mellett, kitaposta az utat a második Bettinek, a mennydörgéstől reszkető német juhásznak, és közvetlen elődömnek, Szamócának, a jámbor spancának.

Hármójuk örökségét alaposan átnyálaztam, és láttam az összes tételt. A fognyomos labdákat, a tépett plüssállatkákat, a pokrócokat és a párnákat, de arra nem találtam utalást, hogy mivel kedveskedtek anyának április derekán.

Örülhetek, hogy az ajándékozáson déltájban túlestünk, így most jövő tavaszig van tizenkét hónapom kifundálni a meglepetést. A legjobb az lesz, ha hozzá is kezdek. Befejezem az írást, felkéredzkedem az ünnepelt ölébe, és kényeztetem kotorékszeretetemmel.

Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://pankamesekonyve.hu/api/trackback/id/tr1114826506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

BEKÖSZÖNTŐ

Köszönöm, hogy felütötted a borítót, és belelapoztál Panka Mesekönyvébe! Történeteimből egy törpetacskó életének érdekesebb eseményeit ismerheted meg. Fülipuszi! Panka

Állandó oldalak

süti beállítások módosítása