Kígyó

Kétségbeesetten menekült, szinte száguldott a betonon, a puszta szerencsén múlt, hogy nem gázolták el, taposták laposra. A robogó kerékpárok, a ténfergő gyalogosok láttán a fal tövéhez simult, ám a lődörgők kiszúrták, bottal piszkálták, visszalökdösték a placcra. Bármerre nézett, gyanakvó, haragos tekintetekbe ütközött, bizonyosnak tűnt, hogy percei meg vannak számlálva.

kigyonyelve_fb.jpg

- Kígyó! Kígyó! – a zajos sivalkodásra figyeltünk fel apával. Elengedtük a totyogó csemetéjét vezetgető anyukát, átvágtunk a bámészkodók gyülekezetén, udvariasan tessékeltük odébb az utunkban lévőket, és már készen is álltam a küzdelemre. A hüllőkre veszélyes manguszták nem rokonaim, legfeljebb profilból hasonlítunk árnyalatnyit, ennek ellenére biztosra vettem, hogy a Velencei-tónál nincs csúszómászó, amely elbírna velem.

A szenzációra összecsődült kisebb tömeg tiszteletteljes távolságot tartott a veszedelmes lénytől, a sikítozást, kiabálást kiváltó szörnyetegtől... Vizsgálódtam, és tapasztalatlan törpetacskóként is megértettem, hogy tényleg rettenetesen nagy a baj. Elkerülhetetlen az azonnali beavatkozás, az életmentés nem tűr halasztást, muszáj rögvest cselekedni.

A korzón kanyargó Kígyónyelve-sétányon a nyári kánikulában rengetegen megfordulnak, de az ügyeletes szuperhősök csapatából alkalmasint senki sem heverészett a strandon. Se Batman, se Hulk… A sátorvasakkal, kövekkel felszerelkezve védekezést fontolgatók, jobb híján egymást buzdítva gyűjtötték a bátorságot, hogy lerendezzék a büfék oldalánál surranó idegent.

Az óvatosság indokolt volt. A széthajigált szendvicsmaradékok, a térkőre száradt fagylalt, a morzsányira zúzott üvegcserepek mellett, mesebeli rém bujkált. Sötét szemei csillogtak a fényben, jellegzetes, félhold alakú, sárga foltokkal dekorált fejét alighanem első áldozatát keresve forgatta, zöldesszürke háta megfeszült a próbatételre várva.

Hossza lehetett arasznyi, testének átmérője akár a vastag szívószálé. Őslakos a tónál, ahol a betelepülők a születésemet megelőző időkben ledöntötték a lombos fákat, néhány lábon megőrzött törzset megfosztottak ágaitól, és faragványokkal díszítettek. Beszántották a makacsul burjánzó gyomokat, határt szabtak a nádas terjeszkedésének, elhordták az évszázados iszapot. Építkeztek, burkoltak, mostanában pedig tuják, bokrok, műanyag székek sorának kihelyezésével próbálják megfékezni a homokot felkavaró szeleket.

A gyűrűbe zárt jövevény valójában egyike a bennszülötteknek, akikről az iskolai biológiaórákon érdemes megemlékezni. A tájékozottak vízisiklóként ismerik, és tudják, hogy miatta aztán szükségtelen majrézni. Emberre, ebekre, még sarokba szorítva sem jelent végzetes fenyegetést. A mérgek hiányoznak fegyvertárából, a konfliktusok elől iszkol, ijedtében esetleg kobraállásba merevedik, sziszeg, köpköd kicsit, majd elkeseredésében bedobja a törölközőt. Hanyatt fekve, nyitott száján nyelvét kilógatva, holtnak tetteti magát.

A fajtájától iszonyodók berzenkedését magyarázza, hogy az illúzió tökéletes. Igazi kígyót látnak… Kifejlett korára, különlegesen békés környezetben, másfél méteresre nyúló fenevadat… Kifejlett korára… Az előttünk tekergő példány viszont talán csak tavaly ősszel bújt ki a tojásból. A plázsra véletlenül betévedt, oltalomra szoruló csöppség benyomását keltette, ahogy a kocsiból az árokba, szemetesbe hajított kutyakölykök.

kigyo_fb_002-1.jpg

Jókor érkeztünk… Legnagyobb meglepetésemre, a pikkelyes bőrű rövid tétovázást követően önként kúszott apa járdára eresztve felkínált tenyerébe. Kapaszkodott miközben faképnél hagytuk a csodálkozó fürdőzők csoportját, és a vitorláskikötő mögötti cserjés dzsumbuj felé vettük az irányt. Pisszenés nélkül viselte az utazást, mozdulatlanul gubbasztott, míg elértük a bozótost, és leheletnyi ösztökélés után merült el a mély fűben.

Ott rejtőzik valahol a sziklás partot övező növények fedezékében. Feltűnésmentesen sütkérezhet, lesheti a halakat, a békákat, a sűrűben nem kockázat a céltalanul sétálók cipőjének talpa, a bringák kereke. A balesetet megúszta, éberségre az éhes sünök, vidrák, a méretesebb madarak sarkallhatják, hiszen egy apró siklóból sosem lesz vérmes ragadozó. Mi meg, ha netán legközelebb mondjuk, zsiráfot találunk, rutinosan menekíthetjük az erdőbe.

Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://pankamesekonyve.hu/api/trackback/id/tr1214919256
Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

BEKÖSZÖNTŐ

Köszönöm, hogy felütötted a borítót, és belelapoztál Panka Mesekönyvébe! Történeteimből egy törpetacskó életének érdekesebb eseményeit ismerheted meg. Fülipuszi! Panka

Állandó oldalak

süti beállítások módosítása