Vadon

Magához hív, nevemen szólít, a kaland örömével kecsegtet. Bűvös suttogása megbabonáz, kimondatlan szavai mintha távoli őseim üzenetét visszhangoznák. A viharos éjszakákon dalát fütyüli a kéményben a szél, árnyai a hold sápadt fényében ajtónkig lopódznak. Körülvesz, féltőn átölel, óvja lépteim, illatával irányt mutat. Emlékeztet, hogy szegről-végről hozzá, a szerdán világnapját ünneplő rejtelmes vadvilághoz tartozom. 

nadapfb_001_fb.jpg

Lakói a barátaim. Nincs kivétel, a kéklő égbolt, a házunktól macskaugrásnyira kezdődő titokzatos erdő, a kis falunk felett magasodó meredélyek, az út túloldalán elterülő mezők, a csörgedező patakok, a csillogó tavak, a messzeségben hömpölygő folyók, a zúgva hullámzó tengerek ismeretlenül is ismerős népe egyaránt kedves nekem. Fontosak számomra, nélkülük üres lenne a földgolyó, senki és semmi nem létezhetne.

Szükség van mindenkire. Kicsikre, nagyokra, röghöz kötöttekre, szellők szárnyán költözködőkre, az árral sodródókra, ellene úszókra, az évszakokat követve vándorlókra, az otthonukhoz ragaszkodókra. Telepes jövevényekre, fiatal magoncokra, régi idők matuzsálemi kort megért kérges törzsű tanúira, a jég hátán boldogulókra, a tikkasztó nyári forróságban henyélőkre, a vizek mélyén hűsölőkre. Növényekre, gombákra, állatokra, akik közül sokakkal találkozhatok sétáimon.

A felfestett turistautak, kanyargós ösvények mentén őrködő komor sziklák falához tapadó moha bársonyosan puha szőnyege simogatja, a napsütötte tisztásokat borító fű csiklandozza a talpamat, a színpompás szirmaikat bontogató virágok elkápráztatnak. A figyelmesen baktatók ámulhatnak a hamarosan előbújó aranysárga hérics szépségén, a rendszeresen kirándulók megcsodálhatják az odvas keltikét, a kökörcsint, a kónya vicsorgót, a lila agárkosbort.

A kemény talajba kapaszkodó bokrok kusza ágaikkal buzgón vakargatnak, incselkedve karmolják az orromat… Nyújtóztatja hajtásait a kökény, a galagonya, a som, savanykás gyümölcse ígéretével bolondít a horgos tüskéivel bundámba csimpaszkodó szeder… Lassan ébrednek téli álmukból a fák, a kocsánytalan tölgy, a cser, a juhar, a gyertyán, a kőris. Rügyfakadás után az óriások zöldellő lombkoronája fenséges katedrálissá varázsolja a rengeteget.

A természet szentélyében csendes áhítattal szemlélődők mesés jelenéseket láthatnak. A tisztelettudóknak büszkén pózolnak a tekintélyes szarvasok, a karcsú őzek, a dámvadak, a muflonok. A türelmesek lencsevégre kaphatják az óvatos nyuszit, a portyázó hermelint, a sötétedéskor kimerészkedők élvezhetik a ravaszdi róka, a borz, a menyét társaságát. A hangoskodóknak ugyanakkor legfeljebb a dagonyázó disznók nyomaihoz lesz szerencséjük.

A műsorhoz a tavaszt köszöntve daloló madárkák adják a zenés kíséretet, a hátteret a fentről fürkésző rétisas, a héja, az ölyv, a vércse, a sólyom, éjjel a ritkán felbukkanó fülesbagoly biztosítja. A veszélyre ügyelve hancúroznak a cickányok, a törpeegerek, a pockok, a fekete harkály kopogtatására kikukkantanak odújukból a vörös mókusok. Kivárnak vackukban a fürge gyíkok, a mocsári teknősök, a pettyes gőték, a réz meg a kockás siklók, ódzkodnak a korai kuruttyolástól a békák.

Engedek a misztikus hívásnak, ha tehetem, nekiindulok a sűrűnek. Húzom a pórázt, szüntelen farkcsóválással vágok keresztül a bozótoson, a csúszva közlekedő pikkelyeseket, a négylábú szőrösöket, a röpködő tollasokat könnyedén kiszagolom. Jól jön a gyakorlat, hiszen hármat alszunk és itt a vadvilág világnapja. Izgatottan készülők, hogy méltóképp ünnepelhessek, ám csábítás ide vagy oda, én már örökre szobadakszli maradok.

Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://pankamesekonyve.hu/api/trackback/id/tr9016443400
Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

BEKÖSZÖNTŐ

Köszönöm, hogy felütötted a borítót, és belelapoztál Panka Mesekönyvébe! Történeteimből egy törpetacskó életének érdekesebb eseményeit ismerheted meg. Fülipuszi! Panka

Állandó oldalak

süti beállítások módosítása