Kopácsolni a harkályok tőle tanulhatnának,
úgy tartjuk Bóval, mesterükre akadnának,
műsorát tacsipajtimmal gyakran hallgatjuk,
mit csinál nálunk a mókás cinke, elmondjuk.
Portánkra mostanában naponta ellátogat,
hetek óta tornácukon tölti a délutánokat,
míg társai pancsolnak apró tavacskákban,
őkelme különös örömét leli a zajongásban.
Hangszeréül egy kartonládikát választott,
a szerszámos polc tetején megállapodott,
csőrével ott püföli, serényen kalapálja,
szerzeményeit a világnak sorjában előadja.
A kottákat alighanem mind ismeri fejből,
lejátssza a vad ritmusokat emlékezetből,
repertoárja időnként új darabokkal bővül,
a zörgő ricsajozásba egészen belemerül.
Révületéből biz’ nincs, ami visszahozhatná,
talán az éhes cicák nyávogása se zavarná,
vidáman táncol saját muzsikája ütemére,
szárnyaival határozottan legyint a veszélyre.
Zenedoboza fedelét régen kilyukasztotta,
parányi foszlányait a pajkos szelekre bízta,
magának odafönt csinos bejáratot fabrikált,
a sűrű sötétségbe óvatosan bekukucskált.
Tanakodunk, bent vajh’ mi érdekeset készít,
az ősz kapujában esetleg puha fészket épít,
ám tollas barátunk titkait hiába fürkésszük,
lázas munkálkodását tanácstalanul figyeljük.
Sárga mellényében ma is peckesen feszített,
csodáltuk Bóval, ahogy színpadra lépett,
dakszlilovagommal hagyjuk, hadd mulasson,
azt kívánjuk, a mókás cinke sokáig kopogjon.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
