Zömök figurájától kicsit még mindig tartok,
útjából Bóval így tisztelettudóan félreállok,
tacskópajtásommal elkerüljük, ha dolgozik,
porszívónkról most rövid mese következik.
Kapcsolatunk visszanyúlik a ködös múltba,
egészen régre, messze a kölyökkoromba,
akkorra, amikor a világgal ismerkedtem,
otthonom izgalmas titkaiban elmerültem.
Ez idő tájt már a lépcső alatti sutban lakott,
a csukott ajtó mögötti zugba behúzódott,
kíváncsi szimatolásomat nyugodtan fogadta,
ő takarítógép, bemutatkozásképp ezt búgta.
Képességeiből azóta többször ízelítőt adott,
felszedte a port, sok piszkot beszippantott,
sáros nyomaimat a szőnyegről eltüntette,
a kanapé kárpitját ugyancsak rendbe tette.
Munka közben, sajnos, roppant félelmetes,
visító zúgása fülsértő, igazából rettenetes,
hosszú ormányával a résekbe befurakszik,
forró leheletétől bundácskám borzolódik.
Közeléből ilyenkor inkább sietve eltűnök,
minek szépítsem, kuckómba menekülök,
onnan lesem, amint elszántan serénykedik,
hálátlan feladataival fürgén megbirkózik.
Érdemeit elismerem, picit sem kisebbítem,
ám számtalanszor teljesen hiába kérleltem:
apró kerekein cseppet halkabban gördüljön,
rajtunk békés négylábúakon könyörüljön.
Zajongásával ma épp a meseírást zavarta,
nem szegte kedvét, hogy Bo megmorogta,
ezért tollhegyre tűztük dakszlilovagommal,
barátkozzatok meg hát ti is a porszívónkkal.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
