Röpke pillanatát boldogan elfelednénk,
emlékeinkből Bóval örömest kitörölnénk,
ám tacskópajtimmal évről évre ismételjük,
milyen szurit kapni, ma röviden elmeséljük.
A doktorhoz az utat számtalanszor bejártuk,
felismerjük fordulóit, ha az autóból látjuk,
mire kapujához érünk, reszket a térdünk,
gyámoltalanul kunkorítjuk oldalra a fülünk.
Hangunkat a recepción elvétve hallatjuk,
sorunkat a többi négylábú közt kivárjuk,
a cicákkal, kutyákkal békésen megférünk,
tekintetüket kerülve zavartan nézelődünk.
A rendre kalickában ücsörgő papagáj ügyel,
tisztsége fontos, hát rengeteget szövegel,
ajtónyitásra rekedten hívja a következőt,
odabent gyógyszerillat fogadja az érkezőt.
Rólunk a rendelőben mindent fejből tudnak,
amit mégsem, arra kartonunkon ráakadnak,
névre szóló könyvecskénket fellapozzák,
benne a bélyegzőnek a helyet kiválasztják.
A hideg kezelőasztalon riadtan ácsorgunk,
kétségbeesett ábrázattal körbepislogunk,
behúzzuk máskor vidáman lengő farkunkat,
a kötelező vizsgálatnak alávetjük magunkat.
Hiába, a fényes tűtől most is nagyon félünk,
puszta látványától felborzoljuk a szőrünk,
szúrós hegye elől lehetetlen a menekülés,
az egyetlen megoldás a gyors beletörődés.
Így röpke pillanat, és máris megvagyunk,
a fájdalomra Bóval nem panaszkodhatunk,
dakszlilovagommal idén könnyen kibírtuk,
szuris mesénket nektek szeretettel ajánljuk.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
