Égbolton úszó pamacsaikat ámulva bámuljuk,
gomolyaikba Bóval hőseink alakját belelátjuk,
köréjük tacsipajtimmal történetet kerekítünk,
nektek ma a csipkés szélű felhőkről mesélünk.
Fajtáikat két mancsunkon összeszámolhatjuk,
mindet felsorolni, sajnos, mégsem tudjuk,
felismerésük lehetőségeinken túlmutat,
minek erőltessük hát miattuk a kobakunkat.
Fantáziánkat biz’ így is sokszor megtréfálják,
kavargásukkal gondolatainkat összezavarják,
versengünk, melyikünk mit fedez fel bennük,
tünékeny produkcióikat sietve értékeljük.
Néha egyszerűen szemet gyönyörködtetőek,
máskor valami szőrborzolóan elképesztőek,
elébb formátlan vattacsomóként sodródnak,
majd egy színpadra illő jelenetet előadnak.
Repertoárjuk nyaranta felettébb változatos,
a téli szürkeség után a kék háttér varázslatos,
az előtte vonuló bárányok vidáman bégetnek,
göndörödő bundájukban messzire repülnek.
Álruhás ordast köztük bátran kereshetünk,
ám a megelevenedő figuráktól nem félünk,
lelkesedünk, amikor a távolban tornyosulnak,
ősi feladatuknak megfelelően esőt hoznak.
Teendőiket mostanság kissé félvállról veszik,
az éltető csapadékot oly kelletlenül cipelik,
fent a magasban unottan jönnek-mennek,
a szomjazó világnak kimérten kedveskednek.
Tartozásuk ledolgozásához hozzáláthatnának,
szívből örülünk Bóval zápornak, zivatarnak,
dakszlilovagommal gyakran felnézünk az égre,
köszönjük, hogy jutott időtök a felhős mesére.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
