Fénylő tükrükben az égbolt kékjét csodáljuk,
sáros háborítatlanságukat Bóval megóvjuk,
sekély medrüket dakszlilovagommal kerüljük,
mancsunkat a pocsolyákba sosem merítjük.
Megjelenésüket mégis reménykedve vártuk,
az időjósokat sokáig csüggedten hallgattuk,
záport, zivatart, igazi zuhét elvétve ígértek,
a csapadékos tavaszra keresztet vetettek.
Jövendöléseikben biz’ nem csalatkoztunk,
bármerre jártunk, poros lett a pocakunk,
talpunk alatt a szomjazó föld búsan kopogott,
a pajkosan rohanó szél homokot hordott.
Útjába falat emeltek a lombot bontó fák,
míg lent a mélyben gyökereiket nyújtogatták,
tapogatódzva kutatták az ősi forrásokat,
a tél hagyatékából származó nedves foltokat.
Fel csak a májusi esők érkeztekor lélegeztek,
figyelték, ahogy a friss tócsák terjeszkedtek,
boldogan tekintettek az aláhulló cseppekre,
legyintettek aranyban kifejezhető értékükre.
A felhőszakadásoknak hála, a fű növekszik,
erdőszerte minden apró gödör megtelik,
néhány napra az aszály durcásan visszavonul,
a zöldellő világ színes virágtengerbe borul.
Turbánliliom, lila ökörfarkkóró, ujjaskosbor,
ezek a szépségek nyílnak vidékünkön ilyenkor,
pazar látványukban gyakran elgyönyörködünk,
a malacok dagonyái mellett sietve elmegyünk.
A vizes helyeket véletlenül sem háborgatjuk,
délelőtti sétáinkon Bóval őket békén hagyjuk,
tacsipajtimmal általuk csodáljuk az ég kékjét,
ma este mesébe foglaltuk a pocsolyák tükrét.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
