Estig rámoltunk, tegnap sokat pakoltunk,
Bóval kartondobozok mélyén turkáltunk,
takarítani tacskópajtásommal segítettünk,
s közben rég elfeledett kincsekre leltünk.
Drága holmikra gondolni kár, felesleges,
ilyesmit nálunk legfeljebb a botor keres,
most mégis igazi csodákra bukkantunk,
varázslatuk révén kicsit nosztalgiáztunk.
Eleinte csak mókáztunk a felfordulásban,
farkcsóválva szaladgáltunk a lakásban,
az elhúzott szekrények mögé bebújtunk,
fürge porcicákat kergetve trappoltunk.
Pókhálóval orrunk hegyén szimatoltunk,
a feltekert szőnyegeken ugrándoztunk,
bolondoztunk, ahogy kölyökként tettük,
félretett játékainkat helyükről elővettük.
Hamar felrémlett, milyen tépni, csócsálni,
a fonott rágókötelet morogva szaggatni,
birkózni a polcról leszedett plüss macival,
lelkesen focizni a pattogó pöttyös lasztival.
Kinőtt ruhácskáink ugyancsak meglettek,
méretükkel bizony letűnt korokat idéznek,
találgattuk, beléjük vajh miként férhettünk,
gyerekként mennyivel kisebbek lehettünk.
Az idő múlása első nyakörvemen is látszik,
strasszai csillognak, ám rózsaszínje kopik,
felvenni, sajnos, ma már nehezen tudnám,
de ezért kidobni semmiképp se hagynám.
Ami a miénk, emlékeinkkel együtt őrizzük,
meséinkbe Bóval mindnyájukat beleszőjük,
dakszlilovagommal rájuk nagyon vigyázunk,
bár itthon azt tartják, a kincsek mi vagyunk.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
