Kertünk felett a nyári estéken fürgén cikázott,
ámulva lestük Bóval, mily ügyesen vadászott,
tacsilovagommal tudtuk jól, ősszel aludni tér,
és képzeljétek, most nálunk telelt a bőregér.
Mikor érkezhetett, legfeljebb találgathatjuk,
titkos vendégkönyvünket hiába faggatjuk,
nincs bejegyzés, ami utalna beköltözésére,
jövetele pontos napjára, órájára, percére.
Bárhogy esett, végül biz’ minket választott,
barlang híján tornácunkon bekvártélyozott,
kacatos szekrényünkben berendezkedett,
a sötétben édesen hortyogva függeszkedett.
Durmolt, amikor kint a zord hideg tombolt,
a fogvacogtató fagyra közben aligha gondolt,
bundája puha pihéibe néha beletúrt a huzat,
csendben forgolódva ízlelgette az álmokat.
Boldogan szundított volna egészen tavaszig,
a vadvirágos kikelet vidám kopogtatásáig,
ám mi apával gyanútlanul pakolásztunk,
meghitt kuckójában véletlenül ráakadtunk.
Váratlan felbukkanásunk megrémiszthette,
reszelős hangját méltatlankodva kieresztette,
szomorkásan dörzsölgette csillogó szemeit,
kíváncsian fordította felénk hatalmas füleit.
A korai ébresztőért, sajnos, okkal neheztelt,
tőlünk egy reggelire való szúnyogra sem telt,
így hát az ajtót bocsánatkérőn behajtottuk,
igaz, résnyire azért mégis nyitva hagytuk.
Megy vagy marad, immár neki kell döntenie,
biztatjuk Bóval, hamarosan ideje kirepülnie,
dakszlipajtimmal ígérjük, többé nem zavarjuk,
az eszmélő bőregeret az égen szívesen látjuk.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
