Néhány csepp eső, és máris sorra előbújnak,
csodáljuk Bóval, mily vidáman hajladoznak,
tacsipajtimmal köztük óvatosan lépkedünk,
a hajtásaikkal integető zöldekre ügyelünk.
Az égiek ezúttal mindnyájukat kipróbálták,
nyáron ijesztő megmérettetés elé állították,
kihívásuk az erdők, mezők lakóit megviselte,
még a szívós ökörfarkkórót is megrémítette.
Csapásból jutott elég kicsiknek, nagyoknak,
szépséges virágoknak, vénséges óriásoknak,
míg mi bent pihegtünk a szoba hűvösében,
a növények odakint szenvedtek a hőségben.
A kínzó szárazsággal szomjazva küzdöttek,
harmatért, hűs páráért hiába könyörögtek,
csapadékot a felhők csak azért sem hoztak,
terhüktől talán más vidékeken szabadultak.
A spórolós öntözés gyümölcse, íme, beérett,
bármerre nézünk, a kies táj sárgára égett,
falun, városon a harcot rengetegen feladták,
máskor susogó leveleiket a földre ledobták.
Mégis akadnak, akik dacosan próbálkoznak,
a rövid őszi záporok után rügyet bontanak,
szunnyadó gyökereiket a mélybe nyújtják,
lesz, ami lesz, birodalmukat visszafoglalják.
Az árnyékban elsőként a fűfélék támadnak,
szövetséget a lesajnált gyomokkal alkotnak,
idén aligha számíthatnak a bokrokra, fákra,
azt súgják, örüljünk, ha felélednek tavaszra.
A baj komoly, ezt látjuk, amikor sétálunk,
megérzéseinkben Bóval biztosak vagyunk,
dakszlilovagommal éppen ezért figyelünk,
a sarjadó zöldekre semmiképp nem lépünk.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
