Émelyítő illatától önkéntelenül prüszkölünk,
az erős késztetésre Bóval nincs ellenszerünk,
tacskópajtimmal üzenjük hát a locsolóknak:
szépen kérjük, pacsulit holnap ne hozzanak!
A húsvéthétfő számunkra amúgy is nehéz,
ilyenkor portánkra rengeteg vendég benéz,
s noha bánkódunk, mert a nyuszit elkerültük,
a látogatókat farkunkat csóválva üdvözöljük.
Az érkezők körül barátságosan szimatolunk,
formaság az egész, ám ehhez ragaszkodunk,
érzékeny orrocskánk elárulja, merre jártak,
útravalóul kölnit vagy tán egyebet pakoltak.
Ki, mivel készült, biz’ kiderül már az ajtóban,
pici üveg lapul a zsebben, spricni a táskában,
komoly emberek kipirulva verset mondanak,
anya haját büdösíteni engedélyt így kapnak.
Hallunk tőlük zöld erdőről, kék ibolyáról,
az ébredő határban ekét húzó traktorról,
furcsaságokról, amiket rímfaragók álmodnak,
ünneplőt öltő gyerekek, felnőttek szavalnak.
Csak pár cseppet – mosolyogva fogadkoznak,
kacagnak, ha végül vedernyit loccsantanak,
úgy tűnik, a permetet kicsit sem sajnálják,
csinos bundácskámat véletlenül eláztatják.
Jutalmul a piros tojásokat szívesen adjuk,
a déli harangszóig mindet elajándékozzuk,
fonott kosárkánkat könnyedén kiürítjük,
kobakomat ebéd után samponnal leöblítjük.
Bevallom, a csutakolást örömmel kihagynám,
az időt inkább Bo oldalán játékkal múlatnám,
ezért dakszlilovagommal kérjük a locsolókat,
holnap felejtsék otthon a pacsulis palackokat!
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
