Jobbról jönne vagy balról, teljesen mellékes,
olyasmi ez, ami már Bónak sem túl lényeges,
dakszlilovagommal a babonaságra legyintünk,
saját fekete macskánkkal békésen megférünk.
Bevallom, első találkozásunkkor megugattam,
félelmetes sziluettjét riadtan megmorogtam,
hátamon a szőrszálak az égnek meredtek,
gyanakvóan futottam neki az ismerkedésnek.
Tolakodó közeledésemet egykedvűen tűrte,
gyerekes kíváncsiskodásomat lustán elviselte,
nedves orrommal óvatosan megböködtem,
bátorságom összeszedve szimatolni kezdtem.
Bundája illata, akár a frissen mosott ruháké,
ilyesmi lehet a finom öblítőbe merítkezőké,
füleivel a szellemek halk neszezését figyelte,
kiskutyás bolondozásomat hűvösen kezelte.
Rezzenéstelen tekintetével a távolt fürkészte,
ki tudja, talán csak a szemközti falat nézte,
farkát fegyelmezetten oldalra kanyarította,
kackiás bajszával fensőbbségét hangsúlyozta.
Végtelen nyugalma okát hamar kiderítettem,
plüssből készült, ezt gyorsan megértettem,
belsejét gondosan kitömték puha szivaccsal,
fürge ujjak varrták össze tűvel, erős cérnával.
Ha valaha mégis barangolásra adná a fejét,
erre áldozhatná a kilencből az egyik életét,
körmeit kivillantva kéjesen nyújtózkodhatna,
előttünk előkelően keresztülvonulhatna.
Merről érkezett, biztosan nem firtatnánk,
a babonaságot Bóval akkor is kikacagnánk,
ám tacsipajtimmal azért párat hátralépnénk,
a fekete macskát látva balra sercintenénk.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
