Padló reccsen, a sarokban árnyak suttognak,
fülelünk Bóval, ha a lépcsőfokok nyikordulnak,
ám dakszlipajtásommal a sötétre legyintünk,
az éjszaka neszeiről most örömest mesélünk.
Forrásukat kölyökfejjel lelkesen kutattam,
a kelő nap sugarait követve a házat bejártam,
bekukucskáltam a résekbe, a titkos zugokba,
a szekrények mögötti eldugott ficakokba.
Bevallom, hívatlan látogatókra gyanakodtam,
farkam fürgén csóválva utánuk szimatoltam,
arra készültem, a settenkedőket biz’ elkapom,
a bosszantó lármázás miértjéről kifaggatom.
Bármennyire igyekeztem, senkit sem találtam,
cserébe a nyomozás fortélyait kitanultam,
érdeklődve fürkésztem a rejtélyes motozást,
figyeltem a számtalan rezdülést, moccanást.
Falióránk ketyegését immár ketten hallgatjuk,
éber társammal az éjfélt gyakran megvárjuk,
közben tapasztalatainkon halkan osztozunk,
az adódó kérdésekről csendben vitatkozunk.
Tőlem tudja, hogy a gerendában szú perceg,
a fürdőszobában a vízcsap sírósan csepeg,
fent a tető magasán a nyestek rajcsúroznak,
kint a teraszon a vendég cicák torzsalkodnak.
Megmagyarázni mindent nekünk se sikerült,
noha sok félelmetes zaj okára fény derült,
megvan a válasz az ajtó baljós nyekergésére,
a magától táncoló hintaszék furcsa zörgésére.
Felőlünk jöhetnek a hangok az ürességből,
rég nem rezzenünk össze Bóval az ilyesmitől,
tacsipajtimmal a másik oldalunkra fordulunk,
az éjszakai neszektől nyugodtan szunyálunk.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
