Csuda tudta, ezúttal éppen vasárnapra esett,
a kalendáriumba Bo egész biztos belenézett,
tacskópajtim innen vette hírét az ünnepnek,
a nőnapról ma nem csak a csajoknak mesélek.
Itt rögtön megsúgom, cseppet meglepődtem,
a köszöntésre a legkevésbé sem készültem,
reggelimet elköltve takaróm alá bebújtam,
a simogató melegben lustálkodni próbáltam.
Maradtam volna délig vagy inkább ebédig,
esetleg a vörösbe öltöző alkonyat érkezéséig,
ám álmaim varázslatos világát megzavarták,
csendes ábrándozásomat félbeszakították.
Morogva lestem ki a párnák puha rejtekéből,
a bolyhos pokrócok kényelmes fedezékéből,
a kinti hidegre fázósan borzongva gondoltam,
végül nagy nehezen mégis előkászálódtam.
Megérte-e, döntse el az olvasó magában,
na jó, picit segíthetek a véleményalkotásban,
halljátok, dakszlilovagom merre ügyeskedett,
a kópé milyen ajándékokkal kedveskedett.
Míg pihentem, első útja kertünkbe vezetett,
kitalálhatjátok, az avarban vajh mit keresett,
visszatérve szájában két szál violát hozott,
közülük egyet anyának, egyet nekem adott.
Megilletődöttségünket sietősen kihasználta,
farkát csóválva mindkettőnket letámadta,
boldog fülipuszija elől aligha menekülhettünk,
féktelen lelkesedése láttán vele örültünk.
Kicsit se számított, ünneplésünk mibe került,
Bo figyelmességétől párosunk elérzékenyült,
nőnapon kitette értünk a szívét tacsipajtásom,
és ezt most nem csak a csajoknak mondom.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
