Micimackó napja

Micimackó a példaképem. Felesleges figyelmeztetnetek, tudom, hogy ő medve, míg én kutya vagyok, ebben a kérdésben érdektelen az eltérő származásunk. Kizárólag a mesekönyve számít. A seregnyi kiadást megért remekmű, aminek hála, a mézimádó bocs alakját gyerek és felnőtt egyaránt ismeri. Történetei bolygónk legtávolibb szegletében is mosolyt csalnak az olvasók arcára, és megajándékozták kedvencemet a halhatatlansággal.

micimacko_fb.jpg

Nincsenek illúzióim, a torkos híresség nyomdokaiba lépni lehetetlen, a világ roppant nagy, meghódításával kísérleteznem túlzó becsvágyról árulkodna. Beérem kevesebbel, éppen elég, ha az elbeszéléseim örömöt szereznek, táplálják a szeretet lángját, bemutatják a pajtásaimat, életem meghatározó mozzanatait, és segítenek észben tartani a fontos évfordulókat.

A héten például Micimackó napját… Aki nem hallott róla, annak mondom, a jeles eseményt minden évben január 18-án, Mackó „apukája”, Alan Alexander Milne író születésnapján ünneplik, és a magam szerény módján készültem is az alkalomra. Kivártam a megfelelő pillanatot, beosontam a számomra tiltott területnek számító vendégszobába, és megkerestem legkedvesebb mesehőseimet.

A plüssjátékok között azonnal belebotlottam az eredeti sztori szerint rendkívül apró termetű, ijedős Malackába. Könnyen kiszúrtam a szőrmeállatok tengerében. Olyan „hatalmas” változatban van meg nekünk, hogy ha akar, akkor se rejtőzhet az ágy alá. Ehhez szűk a rés a matrac sodronya alatt… Füles elmélázva gubbasztott a sarokban, az izgága, kotnyeles Tigris a szekrény tetejéről zuhant a nyakamba, a többieknek viszont nem akadtam a nyomára.

Mackó váratlanul toppant be csütörtökön. Munkaidő után, anyával kéz a kézben érkezett, és mire az első meglepetésből felocsúdtam, felkapaszkodott egy székre az asztalnál. Csendesen törte a fejét, hosszasan meredt a képmásával díszített bögrére, amiből apa a tejeskávéját szokta inni, aztán közvetlenül vacsora előtt döntött. Megfogadta, hogy nálunk marad örökre, és szándéka komolyságát igazolandó, a barátai közé telepedett éjszakára.

Bánatomra a teljes társaság a másnapi köszöntéskor sem gyűlt össze. Bagoly alighanem bölcselkedés közben elnézte a kalendáriumot, Kanga talán elutazott Zsebibabával, és hiába vártuk Nyuszit is. Csak arra tudok gondolni, hogy a gyanakvó tapsifüles nem mert eljönni, félelmében inkább meghúzta magát az üzletfeleinél. Biztos azt hitte, mivel nyúlásznak születtem, veszélyt jelentek… És bizony a fülei tényleg csábítóak. Ezzel együtt beugorhatott volna pénteken.

Hiányzó vendégek ide vagy oda, az ünnep estéjén anya elővette a népszerű könyvet. Meggyötört, tépett borítójú, kopott példány, megsárgult oldalairól réges-régen, amikor apa még hátulgombolós volt, az anyukája olvasott fel lefekvéskor… Most nekem jutott, hogy a takaró fedezékében Mackóhoz bújva, le-lecsukódó pillákkal sokadszorra is csodálkozzam, a „csekélyértelmű medvebocs” mennyi kalandon ment keresztül. Kezdve a léggömbös repüléstől, az Északi-sark felfedezésén, Füles elveszett farkának megtalálásán, Zsebibaba elrablásán és Tigris megfékezésén át, egészen Róbert Gida iskolába indulásáig.

A foszladozó kötetben egymást követik az aranyosabbnál-aranyosabb históriák, és bár félévszázada nyomtatták, betűi mégsem halványak, fakók. Ott van fehéren, feketével, szóról szóra valamennyi fejezet, ahogy az angol szerző az igazi „százholdas pagonyban”, Ashdown Forest mellett, papírra álmodta. Emberöltőkkel ezelőtt neki a kisfia, és a gyermek játékai adták az ötleteket, mi apával közösen jegyezzük le az érdekes dolgokat…

micimacko_panka2_fb.jpg

Múzsámként immár Micimackó is támogat, és reménykedem, hogy az övéhez hasonlóan az én történeteim gyűjteménye sem enyészik el nyomtalanul. Lehetséges, hogy Panka Mesekönyve nem jelenik meg bőrkötésben, és az énekesek kihagynak a gyerekdalokból. Az efféle hívságokról könnyen lemondok, és természetes, hogy legfeljebb tévedésből említenek majd példaképemmel egy lapon. Mégis jólesne, ha az írásaim túlélnének.

Megelégednék annyival, ha évek múlva, miután már „elejtettem a tollat”, a vasárnap zárásaként néhányan némi nosztalgiával idéznék fel, hogy általában ilyenkor engedtem útjukra a legfrissebb meséimet. Emlékeznének rám, a picike bloggertacskóra, és akkor nem csak a kutyamennyországtól függne a halhatatlanságom.

Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://pankamesekonyve.hu/api/trackback/id/tr6914826528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

BEKÖSZÖNTŐ

Köszönöm, hogy felütötted a borítót, és belelapoztál Panka Mesekönyvébe! Történeteimből egy törpetacskó életének érdekesebb eseményeit ismerheted meg. Fülipuszi! Panka

Állandó oldalak

süti beállítások módosítása