Pankatúra

Bakancsom nincs, a térképhez és a tájolóhoz kicsit se konyítok, a héten mégis nekivágtam a rengetegnek. Az erdő körülöleli Nadapot, a falucskát, ahol lakom, a fák birodalma a kapunktól néhány macskaugrásnyira, a híres szintezési ősjegy szomszédságában kezdődik. Meglehetősen közel, így miután meggyőződtem róla, hogy a kulacsomat nem nekem kell cipelnem, könnyű sétára készülve bújtam új, tölgymintás hámomba.

panka_finalfb.jpg

Titkon azt reméltem, ha szerencsém lesz, összefuthatok a nyúllal, aki húsvétkor kicselezett. A randevút a véletlenre bíztam, a kirándulással viszont biztosra mentem. Megvan a tapasztalt túravezetőm, apa réges-régen elvégezte az okosító tanfolyamot. Tizenévesen vizsgázott tereptanból, jogszabályokból, elsősegélynyújtásból. Máig tudja, mi az az eséstüske, az előre-, a hátra-, meg az oldalmetszés, a horhos, a suvadás, kisujjában az erdőültetvényen áthaladás rendje, és komolyan kezeli a bozótosban rejtőző legveszedelmesebb lény, a kullancs fenyegetését is.

Megkopott, háromszög alakú túravezető jelvényét felgombolható karimájú kalapján viseli, és picit sem aggasztja, hogy zárt zsávolyruháját, csatos surranóját, nem az aktuális divatnak megfelelően tervezték. A vastag öltözék védi a szúrós ágaktól, a betegségeket terjesztő vérszívóktól, míg tőlem, a bőrömre csepegtethető szerekkel próbálják elijeszteni a különféle kártevőket.

Felszerelésem súlytalan, kényelmes a mozgás benne, ennek ellenére hamar rádöbbentem, hogy fárasztó gyaloglás vár rám. A piros jelzést követve, épphogy elértük az úgy ezerméternyire fekvő helyi nevezetességet, a keresztben lejtős, hepehupás focipályát, és a szokatlan melegben máris lógott a nyelvem. A jó vezető azonban nem szegi a turista kedvét kemény kilépéssel…

Apa rögvest a karjába vett, amint jeleztem, hogy fáradok. Válla felett nézelődtem, és hallgattam, ahogy a Velencei-hegységről mesél. Hegyekről, amelyek inkább dombok, elfeledett palafeltárásokról, ingókövekről, barlangokról és álbarlangokról… Utóbbiak sorából az egyiknél, a Likas-kőnél megpihentünk, majd átküzdöttük magunkat a cserjék sűrűjén.

Eleinte izgatottan figyeltem, hátha látok valakit a környéken élők közül. Lestem, jön-e szarvas, dámvad, muflon, róka, borz, próbáltam kiszagolni a menyét, vagy a lápi farkas csapását... Sajnos sikertelenül. A fennsíkot beborító fűben tanyázó tücskök hangoskodása eltompította az érzékeimet, és lassacskán beletörődtem, hogy a napsütésben sütkérező fürge gyíkokon kívül senkivel sem találkozom.

Csalódottan kullogtam, amikor apa váratlanul megtorpant, felemelt, pisszegett és mutogatott… Értetlenkedtem, vajon mit akarhat, és csak hosszú másodpercek elteltével vettem észre az ugráló, meg-megálló, méretes füleit forgató, szürkés-barnás idegent. Megbűvölten meredtem a jelenségre, és alig hittem a szememnek…

Nyúl! Egy igazi nyuszi, ha gyorsan sprintelek beérhetem… Száguldottak a gondolataim, a szívem a torkomban dobogott, de a mezei futás bajnoka nem óhajtott haverkodni. Ránk bámult, aztán bevetette magát a tüskés bokrok közé. Mire eltűnése helyére loholtunk, összezárultak mögötte a gallyak, és meg kellett elégednem az illatával.

Az élmény hatása alatt, később boldogan kóstoltam az Angelika-forrás vizét, és lelkesen ügettem le a Bodza-völgyben kanyargó keskeny ösvényen. Megcsodáltam a mohás sziklákat, az ég felé magasodó fákat, és eldöntöttem, hogy túratacskó leszek. Barangolok apával, felfedezem a vidéket, és az olyan tájékoztató táblákat, mint amilyet a természetjárók 1974-ben, a Hurka-völgy elágazásánál kiraktak.

hurka_fb.jpg

A fakéregbe beágyazódott, valaha fényes fémlapra felfestették, hogy Nadapig 4,6 kilométert kutyagolhatok. Hurkákról képzelegve, korgó gyomorral, tekintélyes távolság ez, és bevallom örültem, hogy visszaindultunk… A Barcaházi-barlanghoz felkapaszkodva, a Pákozdvár mellett kerültünk, hogy ne a saját nyomainkban poroszkáljunk hazáig, ám a focipályánál már nem szorult magyarázatra, merre kóborolunk. Diktálhattam a tempót, húztam-vontam, feszítettem a pórázt, siettem, hogy mielőbb ebédelhessek.

A koszt porciózása előtt plecsnit kaptam. Apa a hámomra tűzte a háromszöget, amit az elméleti és a gyakorlati vizsga után, még kamaszfejjel vehetett át… Ifjúsági Túravezető… Ez áll a jelvényen, zöld alapon arany betűkkel. Mostantól az enyém, és noha valószínűleg soha nem tanulom ki a térképolvasás, az irányszögmérés, a hordágykészítés tudományát, az erdőbe örömmel kimegyek. Ha erre vetődtök, velem jöhettek.

Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://pankamesekonyve.hu/api/trackback/id/tr9314826502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

BEKÖSZÖNTŐ

Köszönöm, hogy felütötted a borítót, és belelapoztál Panka Mesekönyvébe! Történeteimből egy törpetacskó életének érdekesebb eseményeit ismerheted meg. Fülipuszi! Panka

Állandó oldalak

süti beállítások módosítása