Tacskóparadicsom

Keresem a Paradicsomot. Félreértés ne essék, eszemben sincs Kolumbusz sikerein felbuzdulva tengerre szállni, ezen a földön próbálom megtalálni a helyet, ahol a mennyországban érezhetem magam. Hiszem, hogy vár rám álmaim otthona, szégyenlősen rejtőzködik, míg rábukkanok kifejezetten nekem szóló hirdetésére. Kiszagolom, és onnantól apáékon múlik, hogy kerítéséről mikor szedik be az „ELADÓ” feliratot.

paradicsom_final.jpg

Szeretek a Velencei-tó közelében élni. Csodálatos az erdőben fészkelő madarak énekére ébredni, kirándulásra indulni az utcánkban kanyargó turistaúton, sétálni a vízparti korzón. A szomszédok barátságosak, segítőkészek, ugathatok rájuk, ahogy akarok. Lakásunk a nyári kánikulában klímaberendezés nélkül is hűvös, éjjel puha dunyhába burkolózva alszom… Télen odabújhatok a radiátorok munkáját támogató hatalmas kályhához, és gyönyörködhetek az ablakon túli fagyos világban... Irigylésre méltó kuckó az enyém, néhány apróság azonban hibádzik.

Az első bökkenő, hogy a házunk magasan áll a domboldalon. A kaputól tizenkét lépcsőfok vezet az ajtóig, újabb kéttucatnyi fut a kertben, és a nappaliból ugyancsak meredek feljáró visz a hálószobába, majd a teraszra… Nehéz elkerülni az emelkedőn kaptatást, a lejtőn fékezgetést, noha a hozzám hasonló hosszú kutyák nem lépcsőzhetnek. Különösen a lefelé szökdécselés veszélyes, fájdalmas gerincbántalmakat, bénulást okozhat.

Lift nincs, apa sem cipelgethet örökké, és ha szüntelen pátyolgat, a másik probléma akkor is megmarad… A portánk pici. Arborétumnak tökéletes, legfeljebb az ágyásokba tűzött táblák hiányoznak a virágok, cserjék latin nevével, ám a fák árnyékában a komolyabb veteményezés lehetetlen. A fóliasátorról, a palántázásról, a saját paradicsomról, paprikáról, krumpliról, zellerről, kedvencemről, a karalábéról, meg a többiekről, le kell mondanunk.

A parányi tavacskánk mellett tekergő kavicsos ösvényt, nem szertelenül rohangáló ebeknek tervezték… Baktathatok a vörös és szürke kövekből rakott térdfal tövében, bámulhatom a fodrozódó hullámokon ringatózó tündérrózsát, a szirmok fedezékében úszkáló aranyló hátú koi pontyokat. Elücsöröghetek, miközben legszívesebben a tyúkokkal, kacsákkal, esetleg a kecskékkel haverkodnék. A falusi branccsal, amelynek elszállásolása nálunk, sajnos, megoldhatatlan. Baromfiudvarnak, a tojástolvaj nyestek éjszakai portyái elől menedéket nyújtó ólnak, aligha jutna szabad szeglet.

Régóta böngésszük a megfizethető ajánlatokat, kutatjuk a szolid lehetőséget, amiért érdemes feladni a megszokott idillt, vállalni a költözködés nyűgét… Nézelődtünk a Velencei-hegység kevésbé forgalmas északi lankáin, messzebb, a Bakonyban, az Őrségben, Zalában, Somogyban. Kérdeztünk rokonokat, ismerősöket, ismeretleneket, egyelőre mégse tárták szélesre előttünk a szorgos gazda törődését igénylő, méreteimmel összevetve határtalannak tűnő, kies telek bejáratát.

Panaszkodni semmi alapom, mégis gyakran ábrándozom az igazán dakszlinak való környezetről... Úgy képzelem, az „édenben” engedhetnék a kísértésnek, és áshatnék kifulladásig. Kotorhatnék gödröt puszta szórakozásból, vakondot üldözve, netán apának segédkezve. A kifutómul szolgáló „kalandparkban” lenne hűs vizű kút, titokzatos pince hordókkal, seregnyi gyümölcsfa, almával, barackkal, szilvával. Hajnalban őzek, szarvasok legelésznének a távolban, és a nyúlcsapásokat követve csavaroghatnék a vidéken.

Boldogan fáradnék a kosztért, kvártélyért. Éberen őrizném a tollasjószágokat, tekintetem folyvást rajtuk pihentetném. Kapirgálhatnának bátran, a ravaszdi rókának a fű se hízna, pláne nem a zsenge pipihús... Gondoskodnék a biztonságról, és megeshet, hogy végre tanoncot is kapnék. Nevelésre, okításra szoruló négylábú kölyköt, pajtást a játékhoz, lustálkodáshoz, társat a rosszban sántikálókra figyelmeztető csaholáshoz.

Türelmesen lapozgatom a térképeket, és ha lehunyom a szemem, kicsit ellazulok, szinte látom az új birodalmamat. Orromban érzem a vadon illatát, füleimet lebegteti a szél, és már csak arra kellene meglelnem a választ, a tudatalattim hová röpített… Bízom a szerencsémben, és abban, hogy valaki előbb-utóbb megsúgja, merre hajszoljam a délibábot. Tippet ad, vagy kijózanít és meggyőz, hogy dőljek hátra nyugodtan, mert ez itt köröttem, a hamisítatlan tacskóparadicsom.

Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://pankamesekonyve.hu/api/trackback/id/tr414973766
Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

BEKÖSZÖNTŐ

Köszönöm, hogy felütötted a borítót, és belelapoztál Panka Mesekönyvébe! Történeteimből egy törpetacskó életének érdekesebb eseményeit ismerheted meg. Fülipuszi! Panka

Állandó oldalak

süti beállítások módosítása