A legjobb itthon

Dermesztően indult a hét. A tavasz visszavonult, a langyos meleg jeges szeleknek engedte át a stafétát. A borongós égen sötét fellegek úsztak, kitartóan havazott, a vidám énekesmadarak elcsendesültek, a közeli erdőben kárörvendően károgtak a varjak. A tél demonstrálta, hogy okozhat meglepetéseket, ám most alig foglalkoztak kifulladó erőfitogtatásával. A világot nem a hideg, vagy holmi hótorlasz bénítja.

turista02_3_m.jpg

A járvány kíméletlen, tapintható a félelem. Elnéptelenedtek az utcák, a televízióban katasztrófafilmeket idéző felvételek peregnek. A híradókban egymást érik a rémségekről szóló tudósítások, a vágóképeken zsúfolt külföldi kórházakat, fáradt doktorokat, fegyveres rendőröket, katonákat, kiürült boltokat, patikáknál kígyózó sorokat mutogatnak… Csupa olyan dolgot, amit korábban hitetlenkedve fogadtam volna.

Kételkedésnek sajnos nincs helye, az óvatosság felértékelődött. A tamáskodás gyorsan kiment a divatból, dukál a kesztyű anyának a kenyérvásárláshoz, a hentesnek a vevők kiszolgálásához, apának az autó tankolásához... Kézmosást kézmosás követ, a tréfálkozás ideje elmúlt. A maszk mulatságos farsangi kellékből általános viseletté szürkült, látványa keveseket késztet mosolygásra… Nemrég még legyintgető benzinkutasunk immár sáljával rögzíti a sajátját.

Vészjósló a némaság, apró falucskánkban komolyabb zaj ritkán töri meg a csöndet… Megszűnt a dübörgő jövés-menés, a szokottnál lényegesen szerényebb a forgalom. A szomszédban néha felberreg a rönköt daraboló láncfűrész, csattan a tüzelőt hasogató fejsze… Fülsüketítően hangosnak tűnnek a kőhajításnyira magasodó templom tornyában megkonduló harangok.

Bezárkóztak az emberek, akinek nem muszáj, ki sem dugja az orrát… Lejjebb adtam én is. Beletörődtem, hogy anyáék a veszélyhelyzetre tekintettel kerülik a velencei korzót... A strand megvár, sétálhatok a kapunk mellett haladó turistaúton. A hámomat díszítő háromszög alakú túravezetői kitűzőmmel peckesen trappolok, elérem a nadapi szintezési ősjegyet, aztán uccu, irány a fás rengeteg.

A kopaszon is fenséges ágak katedrálisában illedelmesen lépkedve elhagyjuk a vörösesbarna, málladozó sziklákat, felkapaszkodunk a rügyező bokrok árnyékában kanyargó ösvényen. Átcaplatunk a fenyvesen, majd a lassan zöldülő, megsárgult fűvel borított réten. Keresztezzük a pártatlanul oldalra lejtő focipályát, hogy újból a növények sűrűje felé forduljunk, és cirka két kilométernyi kutyagolás elégedettségével hazatérhessek, elfogyaszthassam a kosztomat…

Kiegyeztem a kirándulós testmozgással, hanyagolom a tóparti plázs négylábúaktól tiltótáblákkal óvott finom homokját… A fatörzsekre pingált piros jelzés praktikus cserével kecsegtetett, és maradéktalanul eleget tesz a kijárási korlátozás szabályainak is. Vírusmentességére garancia, hogy rajta battyogva teremtett lélekkel se találkozunk, a bozótos pedig kész kaland… Nyuszik, rókák, őzek nyomát szimatolhatom.

Mindenütt jó, de a legjobb itthon. A péntek óta vendégeskedő szép időt válthatják újabb fagyok, próbálkozhat a betegség... Dakszlis optimizmussal nézek szembe a kihívásokkal, bízom falaink bevehetetlenségében, meghúzom magam, és segítek anyáéknak... Az átmeneti fogság nem nagy ár az életért.

Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://pankamesekonyve.hu/api/trackback/id/tr715569286
Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

BEKÖSZÖNTŐ

Köszönöm, hogy felütötted a borítót, és belelapoztál Panka Mesekönyvébe! Történeteimből egy törpetacskó életének érdekesebb eseményeit ismerheted meg. Fülipuszi! Panka

Állandó oldalak

süti beállítások módosítása