Álmaimban számtalanszor megjelent, láttam épülete elnyúló tömbjét, hallottam vendégei zsivajgását. A veszélyhelyzet idején a közelébe se mehettem, képzeletben mégis tekeregtem verőfényes forgatagában, boldogan röpködő fülekkel trappoltam betonján... Ébredéskor aztán lábaim kalimpálva idézték a rohanás ábrándját, és szomorkodtam a pokróc alatt, mert kuckóm távolról sem a velencei korzó.
Csavargásaim megszokott színterét apa egészen a hét derekáig gondosan kerülte. Vásárolni menet inkább Kápolnásnyék irányába kanyarodott, hosszan koptatta az aszfaltot, csak ne keserítsen a kordonnal lezárt tópart elhagyatottsága... A bosszantóan rázós, buckákban, gödrökben bővelkedő burkolatú vénséges felüljáró felől cserkészte be a Balatoni utat… Itt bátran autózhatott, a vasúti töltés takarja a hullámzó vizet, a hajladozó nádast, így megúsztuk panaszaim zajos kitörése nélkül.
Lelki békémre következetesen ügyelt, ám szerdán hirtelen nagyot fordult a világ. Reggel korán felnyalábolt, és mire kettőt pislantottam a strand mellett robogtunk… Gyanakodva figyeltem az ismerős utcát, a házakat, átvillant a fejemen, hogy furcsa káprázat áldozata lettem... Fájdalmamban fel is szisszentem, amikor a bizonyosság megszerzése érdekében fogaimmal belecsíptem a mancsomba… Szikrányi kétségem sem maradt, a bóbiskolást kivételesen nem kárhoztathatom… Tényleg a lángossütőnél parkoltunk le.
Hitetlenkedve néztem körbe, orromat magasra emelve szimatoltam, az izgatottságtól reszketve, tétován lépkedtem… A korlátozások márciusi kihirdetése óta most először vághattam neki a Kígyónyelve-sétánynak, és igazán nem akartam vesztegetni a drága perceket... Farkam motollaként csapkodott, a pórázt húzva, feszítve nyargaltam a szürke térköveken. Üdvözöltem a padokat, a lámpaoszlopokat, a dézsás növényeket, a különös bukéjú szemeteseket.
Csodálkoztam, hogy a plázsról mások mást álmodtak… Emitt tekintélyes méretű üvegpavilon bújt ki a földből, odébb a régi teraszos büfék egyikét korszerűsítették, amott a mosdó barakkját csinosították... Lassan mindenki befejezi a felkészülést a rohamozó fürdőzők kiszolgálására... Nyitnak a fagylaltosok, kipakol a pizzás, a hekkes, a föveny homokjában katonás rendben sorakoznak a vidám napernyők sárga talpai… A stégekhez alighanem hamarosan bekötik a bérelhető vízibicikliket, csónakokat.
A hattyúk, récék előre terveznek a tömeget kísérő potyakajával, az eldobált kiflicsücskökkel, szendvicsekkel, édességekkel, ennek ellenére kelletlenül adják át a terepet a vakációzóknak. Visszavonulóban csúnyán elaknásították a kikötő környékét… Tanácsos résen lenni, cipők, papucsok, fűbe terített gyékények bánhatják az óvatlanságot.
Örvendezhetek, hiszen a síkos csapdákat kiszúrtam, a hajóállomásnak otthont adó öböl felett átívelő hidacskával viszont szárnyas barátaim gerillaakcióitól függetlenül meggyűlt a bajom… Törékeny műanyag „pallóit” rücskösre rágta az idő, összes eresztékével kegyelemért könyörög… Szól, hogy repedt, törött lécei közé könnyen beszorulhat az aprónépek, a gyerekek, a hozzám hasonlók praclija.
Respektálom intését, lehetőség szerint eztán keveset kószálok erre… Társaimmal valahol följebb kergetőzünk majd. Tábort verhetünk például a sportpályánál, ahol a karantén miatt megkésett szezonindító flangálás alkalmából Masnikával, új pajtásommal sürgettük a nyár érkezését... Pici yorki haverom az étkezdéknél lakik, tehát kizárólag rajtunk múlik, milyen gyakran találkozunk... Végtére is, parti tacskó vagyok. Szeretek az erdőben kirándulni, a velencei korzót azonban az idén sem hanyagolom.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
