Kapuját az ősszel kertecskénkben megnyitotta,
vezetése az ünnepi meghívót Bónak elpostázta,
tacsipajtimmal a szerény fogadáson ott voltunk,
a kedves rovarhotelnek ma hírverést csapunk.
Pompás fekvéséről hosszasan mesélhetnénk,
varázsos környezetéről bátran értekezhetnénk,
méltatása dolgát túlzásba most mégsem visszük,
a csodás hely leírását tárgyilagosra kerekítjük.
Legyen elég, hogy épülete a tónál magasodik,
a parti szikláktól balra a bokrok közt megbújik,
teraszáról hallani a hullámok derűs csobogását,
a szélben hajladozó zsurlók sejtelmes susogását.
Mohás fedele ellenszegül esőnek, égszakadásnak,
cölöplábai megálljt parancsolnak a nyirkosságnak,
délre tájolt ablakain a napocska bemosolyog,
tágas termeiben a vendégek felettébb boldogok.
Miért is búsulnának, a tél bent kevéssé fenyeget,
a szorgos személyzet komposzttal csinál meleget,
odalent a konyhában tüsténkednek a szakácsok,
sorra készülnek a finomabbnál finomabb fogások.
Telt ház van, a jók mégis kényelmesen elférnek,
alkonyat után a tücskök a szöcskékkel zenélnek,
a világításról szentjánosbogarak gondoskodnak,
ászkarákok, százlábúak a műsorhoz tapsolnak.
A magányos méh itt a csinos katicával táncolhat,
párosuk a fátyolkát kísérő lepkével barátkozhat,
a hallban a futrinka arról cseveg a bodobáccsal,
ki tudja, máshol szolgálnak-e ily kitűnő szállással.
E kérdésben az olvasót meggyőzni nem akarjuk,
a döntést Bóval a lelkes érdeklődőkre hagyjuk,
ám dakszlilovagommal annyit azért megsúgunk,
kertecskénk bájos rovarhotelére mi vigyázunk.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
