Kicsiny csapatuk gyülekezését régóta figyeljük,
fürgén cikázó röptüket Bóval ámulva követjük,
tacskópajtásommal tőlük fájó szívvel búcsúzunk,
az induláshoz készülődő fecskéknek drukkolunk.
Nehéz lenne felidézni, pontosan mikor érkeztek,
a kéklő égbolton tavasszal egyszeriben feltűntek,
eresz alatt lapuló fészkeiket hamar megtalálták,
a távollétükben keletkezett károkat javítgatták.
Csőrükben tapadós sárgolyócskákat cipeltek,
ezekkel számtalan lyukat, repedést eltüntettek,
mire felocsúdtunk, végeztek a beköltözéssel,
a puha pihékkel bélelt kuckó berendezésével.
Fiókáik a tojásokból szép sorjában előbújtak,
az éhes csemeték felettébb nagy zajt csaptak,
ám szüleiknek hála, sosem kellett koplalniuk,
üres begyüket biz’ mindig sikerült jóllakatniuk.
Jutott elég zümmögő szúnyogból, ízes bogárból,
összeállt a bőséges menü a sok légjáró rovarból,
az ifjoncok így villámgyorsan felcseperedhettek,
a szárnyalás művészetével megismerkedhettek.
Fekete frakkjukat a kánikulában büszkén viselték,
elegáns öltözékükben nálunk tiszteletüket tették,
apró kerti tavacskánkat ilyenkor meglátogatták,
a víz tükre fölött elsuhanva szomjukat oltották.
Trillázó énekükkel nekünk gyakran kedveskedtek,
villás farkukkal a magasból vidáman integettek,
megüzenték azt is, itt az idő, hogy nekivágjanak,
a hideg tél elől Afrika kies tájaira vándoroljanak.
Villanydróton ücsörgő kompániájukra ügyelünk,
ha felkerekednek, vakkantásainkkal elköszönünk,
de barátainkért dakszlipajtimmal máris aggódunk,
a parányi fecskéknek szerencsés utazást kívánunk!
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
