Zsákos ember

A zsákos ember a nyári reggeleken korán megjelent a tóparti sétányon. Szerette kihasználni a strand nyitása, a hőség érkezése előtti utolsó, hűvösebb perceket. Az időt, amikor még kevés a járókelő, a büfések álmosan készülődnek a vásárlók közelgő ostromára, és a plázson dolgozók a napernyők kipakolásával vannak elfoglalva. Ilyenkor jó, mert senki sem zavarja, de a legfontosabb, hogy a szinte teljesen üres parkolóban szabadon eldöntheti, hol állítja le zárt, jellegtelen furgonját. Felhajthat akár a járdára is, ha pedig végzett, feltűnésmentesen odébbállhat. Piszkos mestersége valamennyi fortélyát ismerte, és most is határozottan látott munkához.

zsakos03fb.jpg

Panka a földet bámulva, elmélázva sétált. Kikerülte az előző délután elejtett fagylalt barnára szikkadt, ragacsos maradványait, és próbálta kitalálni, mi viszi rá az embereket, hogy a néhány méterenként sorakozó szemetesek helyett a sétány díszburkolatát szórják tele szeméttel. Miért van az, hogy amikor kutyák hátrahagynak valamit, azt a rendes gazdáknak illik összeszedniük, a strandolók viszont büntetlenül potyogtathatják el feleslegessé vált holmijaikat? Nyugodtan kikérhetik maguknak, ám ettől még a nyomaik ott vannak mindenütt. Itt egy félig elfogyasztott szendvics pihen, odébb a pad előtt nap szárította kolbászvég kelleti magát. A képet a szétszórt cigarettacsikkek, kiürült öngyújtók, műanyag kanalak, szívószálak, sorsukra hagyott gyerekjátékok, párjukat vesztett strandpapucsok, a homokból előkandikáló ruhadarabok, a fel-feltámadó szélben ide-oda guruló sörös dobozok, törött üvegek teszik teljessé. Ezt is csak fel kell szednie valakinek, és a házirendet hirdető tábla mégis a kutyáknak tiltja a strandolást? Ki érti ezt?

Utolsó pillanatban vette észre az előtte tornyosuló akadályt. Panka megtorpant és feltekintett. Az égi útja elején járó nap elvakította, ezért fejét oldalra billentve szemlélte a kissé kopottas figurát. Első ránézésre a férfi nem tűnt bizalomgerjesztőnek. A cserzett bőrű, borostás arcot tekintélyt parancsoló, szokatlanul tömött bajusz ékesítette. Meg egy, a szemeket eltakaró, színjátszóan tükröződő lencséjű napszemüveg. És az a szag! Hirtelenjében azt sem tudta, mihez is hasonlíthatná. Nagyjából annyira volt csábító, mint egy parton aszalódó haltetem, de a különös buké hagyján. Az igazán ijesztőnek az átható bűz forrása, a hatalmas fekete nejlonzsák látszott, amit a rémisztő idegen a baljában lóbált… Elég egyetlen másodperc, és hopp, bárki eltűnhet benne.

– Szia, picike! Nagyon helyes vagy! – szaladt ki a zsákos ember száján, és szívdobogva ismerte fel, hogy kincset talált a szemétkupacok között. Az apró, törékeny alak megilletődötten állt előtte, és a vakító napfényben hunyorogva, fürkészően méregette csillogó, sötét szemeivel. Ellenállhatatlan volt. Olyan, aki mellett nem mehet el csak úgy, akinek mindenképp a bizalmába kell férkőznie. Leküzdhetetlen késztetést érzett, hogy megsimogathassa, a kezébe foghassa, magához ölelhesse, de a fejében megszólalt a figyelmeztetés: óvatosan! Ha elkapkodja, talán soha többé nem lesz esélye, a csodás kis jelenés, és vele az alkalom egy szempillantás alatt elillan. Felvillantotta legbarátságosabb mosolyát, kínzó derékfájásáról kivételesen tudomást sem véve lehajolt, és lassan előre nyújtotta szabad jobb karját.

Panka összerezzent a reszelős, mély hangtól és ösztönösen hátrébb lépett. Valami azt súgta, ne engedje, hogy a furcsa ismeretlen megérintse. Bármennyire is udvariatlanság elutasítani a kinyújtott kezet, nem szavazott annyi bizalmat a zsákot tartó férfinak, hogy pusztán jólneveltségből belekezdjen a barátkozásba. Zavartan hátrált, biztos támaszt keresett. Tappancsaival addig tapogatózott, amíg megérezte elválaszthatatlan sétálópartnere cipőjének orrát. Megerősítést keresve hátranézett. Belepillantott gazdája szemébe, majd feszített egyet a pórázon, és az idegent kikerülve eliramodott a halsütő irányába. Hátra volt még a reggeli séta nagyobbik része. Ki nem hagyta volna semmiért.

– Aranyos kistacskó. Talán legközelebb meg tudom simogatni – bökte ki mosolyogva a zsákos ember. A távolodó kutya után nézett, majd megviselt, karcos üvegű órájára pillantott. Jó lesz sietni, gondolta, mert ha nem végez időben, és későn pakol fel a kocsira, a végén lekési a szemeteseket az épület mögött. Megragadta az erős, fekete nejlonzsákot, búcsút intett a sétáló párosnak, aztán elindult a következő, ürítésre váró kuka felé.

Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://pankamesekonyve.hu/api/trackback/id/tr7114826574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

BEKÖSZÖNTŐ

Köszönöm, hogy felütötted a borítót, és belelapoztál Panka Mesekönyvébe! Történeteimből egy törpetacskó életének érdekesebb eseményeit ismerheted meg. Fülipuszi! Panka

Állandó oldalak

süti beállítások módosítása