Három lépés

Két esztendeje élünk együtt, és nagyon szeretem. Télen megint felszedett jó néhány dekát, ám most is eleven a bensőmben az első találkozásunkkor fellobbanó érzés. Ha megpillantom, a szívem hevesebben kalapál, és elfog az izgalom. Kackiás bajusza lenyűgöz, tekintetével megbabonáz, kecses mozdulataitól elvesztem a fejem, és görcsbe rándul a gyomrom, amint vacsora után éjszakai kalandra indul.

cinamon_fb.jpg

Cinimini a cicám, és remélem, cserébe ő a kutyájának tart. Minden nap látjuk egymást, mióta anya és apa kölyökkoromban hazaköltöztetett, mégsem voltunk kettesben soha. Intim percekről, közvetlenkedő barátkozásról, játékról, hempergésről legfeljebb álmodozhatok, arról pedig, hogy összebújva aludjunk, végképp szó sem lehet. Bármennyire is rajongok érte, cáfolhatatlan tény, hogy a méreteivel mellettem növendéktigris benyomását keltő, csíkos macska veszedelmes.

A családi feljegyzések szerint elődöm, Szamóca idejében, idestova nyolc éve jelent meg az ajtó előtt. Saját akaratából szegődött a házhoz, és azóta is makacsul önállóskodik. Megköveteli, hogy a tányérja legalább reggel és este tele legyen, hangos méltatlankodással „díjazza” a késedelmes kiszolgálást, ölbe venni, babusgatni tilos. A rövid simogatás a legtöbb, amit elvisel, a haverkodásban nem partner. A lakásba alkalmilag besettenkedik, de ha marasztalni próbálják, azonnal vernyákolva kéredzkedik ki. A benti szunyókálás helyett inkább a környékbeli kandúrok rémisztgetésével, a nyestek üldözésével tölti üres óráit.

Furcsa kapcsolat a miénk… Nagy távolságok nincsenek, csak az a bizonyos három lépés. Testközelből bámulhatom a teraszon, ahová a bendőjét megtömni és megpihenni vonul vissza egyedi fűtésű kuckójába. Aggódva figyelhetem az ablakon keresztül, míg kimérten végigsétál a szomszéd épület tetején, felkaptat, vagy éppen leereszkedik a téglákból rakott macskalépcsőn. Néha azt gondolom, kifejezetten szórakoztatja, hogy kiborít a nyaktörő mutatványaival, és nyüszítek tehetetlenségemben.

Mit szépítsem? Féltem... Nézni is rossz, ahogy az évszakra, időjárásra fittyet hányva, a jeges, vizes, esetleg forró cserepeken ténfereg, felugrik a kéményt takaró fedkőre, és belefog a mosakodásba. Áll a szőr a hátamon, amikor a magasban, a fák ágaiba kapaszkodva madarakra vadászik, gyereksírásra emlékeztető visítást hallatva megküzd a területére beszemtelenkedő fajtársaival, és nyugtalanít, hogy átjár a kerítésen. Birtokon belül bárkivel tengelyt akasztok miatta, a kapun kívüli világban ellenben esélyem sincs megvédeni.

Hiába a túlcsorduló érzelmek, Ciniminivel a közös programok, köztük az andalgós séták elképzelhetetlenek. Magányos portyázásain képtelen lennék követni, a tópartra viszont ő nem jön velem. A korzólátogatáshoz ugyanis autóznia kellene, és ebből neki évente egyszer untig elég. Vagánysága sebtiben szertefoszlik, ha útra kelünk az állatorvoshoz a kötelező oltásért, és kénytelen eltűrni, hogy apa utazódobozba zárva berakja a hátsó ülésre. A szuri és a féreghajtó hidegen hagyja, a kocsikázástól fél. Vonyít, szirénázik akár a rohammentő... Kiábrándítóan viselkedik, mégis szeretem.

tavkapcs_fb2.jpg

Talán a beteljesületlen vágyak teszik, mindenesetre eddig véletlenül sem vesztünk össze. Viszonyunkban ismeretlen a morgás, a fogcsikorgatás, a fújás, a köpködés, és tűhegyes körmeit se villogtatja elrettentés gyanánt... Amennyiben ez az ára az életre szóló románcnak, kiegyezem a helyzettel, na, bumm, nem kergetőzünk. A törpetacskó és a „vadmacska” távolságtartó kapcsolata például szolgálhat a folyton marakodó, kéretlenül odamondogató embereknek. Ha mi békésen, csendben megférünk, másoknak is sikerülhet.

Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://pankamesekonyve.hu/api/trackback/id/tr914826526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

BEKÖSZÖNTŐ

Köszönöm, hogy felütötted a borítót, és belelapoztál Panka Mesekönyvébe! Történeteimből egy törpetacskó életének érdekesebb eseményeit ismerheted meg. Fülipuszi! Panka

Állandó oldalak

süti beállítások módosítása