Sarkában koslattam bármerre kalandozott. Éberen ügyeltem nesztelen lépteit, kíváncsian fürkésztem mi szél hozhatta birodalmamba. Csapongott a fantáziám, egyik ötlet jött a másik után… Megcsillant a remény, hogy a parányi hangya talán nem holmi eltévedt, útbaigazítást kereső vándor, sokkal inkább a tavasz hírnöke.
Bizakodtam, noha kapcsoltunk rosszul indult. Váratlanul bukkant fel, gyanúsan settenkedett, csendesen, óvatosan cserkészett, és csak azért vettem észre a konyha kövezetén, mert alacsonyról vizslatom a világot… A reggeli kávé készítése közben anya figyelmét elkerülte, nekem viszont szemet szúrt az eltökélten kocogó, apró, fekete pötty... Céltudatosan kutakodott, úgy éreztem veszélyben forog a zsáknyi báránypacalt, több csomag jutalomfalatot rejtő hatalmas dobozom.
Belém hasított a félelmetes felismerés, hogy kipakolhatják az éléskamrámat. Látni véltem az előreküldött felderítő hívására beözönlő inváziós sereget, és máris filmként peregtek a rémületes képek... A behatolók alkalmi formációba rendeződve rohamoznak, leemelik a láda fedelét, bemásznak, a szorgos dolgozók miszlikbe szedik bespájzolt finomságaimat, majd elszelelnek a szajréval…
Brrr! A fülcsattogtatós fejrázás szerencsére használt, sebtiben visszacsöppentem a valóságba. Homlokomat zordan ráncolva hajoltam a mütyürke idegenhez, bizalmatlanul megszaglásztam, alighanem rá is mordultam. Egyetlen gyors nyalintás elégségesnek tűnt, hogy csírájában elfojtsam ravasz próbálkozásait. Cuppantok és volt, nincs, nyoma sem marad, lecsúszik a torkomon... A tilosban csellengő azonban mintha megsejtett volna valamit, elébe ment a bajnak.
Sosem derül már ki, jó-e az íze… Közeledésemre haptákba vágta magát, csápjaival szívélyesen üdvözölt, fullánkjával fegyelmezetten szalutált. Átbaktatott az állam alatt, hogy aztán eliramodhasson a tálalószekrények felé… Hosszasan kísértem tekintetemmel, bámultam miként kapkodja vékonyka lábait, távolodik centiméterről centiméterre. Csodálkozva méláztam, milyen óriási is a lakásunk, mennyire pusztán adottságok kérdése a méretek megítélése.
Barangoltunk órákig. Kimerítő túránk során érintettük a régi varrógépet, a komódot, elhaladtunk a tűzhely mellett, fáradságos meneteléssel elértük a hűtőt... Déltájban tábort ütöttünk a nappali határán, és néhány percre megpihentünk. A messzeségből integettek a fagyos hónapokra beköltöztetett pálmák, a mocsári hibiszkusz vöröslő virága pompázva mutatta az irányt. Elképzelni sem tudtam hová tartunk, mégis egészen a zöld dzsungelig vigyáztam az elszánt felfedezőre.
Kinéztem az ablakon. Odakint hátrált a hideg, folyvást olvadt, hó helyett eső hullott, az udvari hőmérő pozitív számokkal kecsegtetett. Öreg fenyőfánk törzsén vidám mókusok szaladgáltak, a természet ébredésének illúzióját a legfelső, hajladozó ágakon burukkoló galambok tették teljessé... Lazításként kabát nélkül merészkedtem a szabadba, és a rövid séta végeztével nagyon hinni akartam a későn kelő társait megelőző rovarnak…
Picurka barátom kereket oldott, mire apa bent letörölgette a vizet a tappancsaimról. Faképnél hagyott, felkapaszkodott valamelyik növény dézsájára, és elbújt a levelek között, vagy leereszkedett a bolyba, noszogatni a lustálkodókat. Ki mondhatná meg utólag? Mindegy, a következő hetekben feltehetőleg úgysem futunk össze. Egy hangya, sajnos, nem csinál nyarat, felesleges ábrándokat kergetnem… Csalóka a februári tavasz, a tél még kivillanthatja a foga fehérjét.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
