Mátyás hétfőn óriásit, történetesen egy teljes napot ugrik, és a királyi név viselőjeként nagyapó is kénytelen elfogadni a megváltoztathatatlant. Fájós lábát kúrálva jobbára az ágyban pihenget, tévézik, a könyveket bújja, a mennyezetet tanulmányozza. Eszében sincs hirtelenkedni, ám a régi rómaiak nélküle döntöttek a szökőév ügyében, nyakán a kéretlen macera, a kalendárium kiigazítása.
A csillagászati megfontolásokra tekintettel bevezetett pontosítás, avagy „Mátyás ugrása”, éppen most esedékes. A március kezdete előtti hatodik nap minden negyedik esztendőben kettőződik, megnyújtja a februárt. A híres „jégtörő”, és a sorban őt követők köszöntése, a szokottnál huszonnégy órával későbbre tolódik... Elcsúsztatva emelnek poharat például a Gézák, az Edinák, az Ákosok, a Bátorok, illetve az Elemérek egészségére.
Elképzelni is rossz, mi lenne, ha rejtélyes kifogásokat hangoztatva apa folyvást halogatná a tóparti sétáimat, netán anya bliccelné el a vacsorám porciózását… Duzzogva emészteném a csalódást, a bezártságot, a böjtölést, szomorúan bámulnám a kertet az ablakból. Irigykedve kémlelném a vidám madárkákat, a fürge mókusokat, a kackiás bajusszal vonuló cicákat. A lelkem mélyén reménykednék, hogy az élet fennmaradása múlik áldozatomon, lemondásom révén megmenekül a világ…
Nagyapó a térdébe nyilalló kínokra panaszkodik, talpra se szívesen áll, noha szökellést várnak tőle. Hasogat, szúr, sajog… Megértem, hogy alkalmasint inkább elnyúlik a pamlagon, zsémbesen szapulja a méltánytalan sürgetést, de támogatásunkkal talán legyűri gyöngeségét. Feltápászkodik, félredobja a meleg takarót, megkapaszkodik a szekrény sarkában, papucsot húz, és kikocog a konyhába főzőcskézni. A mesémből kiolvashatja, mellette leszünk, hiszen szeretjük.
A naptár közelgő korrekciójának ráadásul ugyancsak komoly a tétje, elmulasztása katasztrofális eredménnyel járna. Úgy magyarázzák, a beavatkozás híján kizökkenne az idő, mert a Föld sajnos nem kereken háromszázhatvanöt fordulatot tesz a tengelye körül, miközben megkerüli a Napot. Kozmikus útja tavasztól tavaszig ennél majdnem hat órával tovább tart, és amennyiben hanyagul legyintenénk a lényegtelennek tűnő apróságra, szép lassan elszakadnánk a valóságtól.
A rendszer bonyolult, a tudósok percekkel, másodpercekkel zsonglőrködnek, engem azonban hidegen hagy, miféle hókuszpókusszal egyenlítik ki négyszáz éves ciklusokban a bolygónk „szabálytalan” keringéséből adódó eltéréseket… Az érdeklődők a szakirodalomban megtalálják az idevágó passzusokat, rágódhatnak a problémán, és beláthatják, hogy nekem, a picinyke tacskónak végképp nem muszáj ezen a területen otthonosan mozognom.
Bőven elég azt az emlékezetembe vésnem, hogy a február 24-e idén szökőnap. Holnap tehát elvileg senki sem ünnepli a neve napját, mégis jókívánságaimat küldöm az összes Mátyásnak… Nagyapónak is, és kiegyeznék annyival, ha búcsút inthetne a gyötrelmeknek, kedden pedig, amikor személyesen gratulálok neki, a kanapénak hátát mutatva, a fotelban üldögélve örvendezne… Ugye szurkoltok velem?
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
