Röpülhet az idő, ismétlődhet a végtelen körforgás. A tavaszt követheti a nyár, az ősz nyomában kopogtathat a tél, én nem változom. Nyúlhatnék hosszabbra, lehetnék vérmesebb, díszeleghet a tortámon több gyertya, ám anya és apa szemében örökre a kölyök maradok, akit gyermeknapon felköszönthetnek.
Ünnepeltünk ma is, járt a szeretgetés, a puszi, a csavargás, noha ebléptékkel tényleg nagykorúnak számítok. Felnőtt vagyok, éveim gyarapodó sorából sajnos az sem vesz el, hogy rendre néhány hónapos csöppségnek néznek... Termetemmel szinte bárkit megtévesztek, legfeljebb a beavatottak látnak át a szitán. Fiatalosan karcsú megjelenésem elég a félrevezetéshez...
Mi tagadás, szertelen viselkedésem táplálja az illúziót... Reggel például boldogan „zötykölődtem” a velencei korzó lila játékautójának kormányánál. A szemerkélő esőben mellettem elballagók hallhatták a képzeletbeli száguldáshoz kölcsönzött halk morgásomat, gurgulázásomat... Hebrencsségem mégis négylábú pajtásaim társaságában tör felszínre igazán. Mellékes miféle nemzetségből származnak, alacsonyak, langaléták, vékonyak, esetleg zömökebbek… Velem bolondozhatnak.
Az alombéli csatározásokon edződött ifjoncokat jobbára meglepem lendületes rohamaimmal, az idősebbek ellenben értetlenkedve lesik szeleburdi ugrálásomat... Vigyorogva vágtatok, a lelkes cikázás közben felőlem összetekeredhetnek a pórázok. Kibogozásuk gyakorta annyira elhúzódik, hogy mire apa megbirkózik a gordiuszi csomót utánzó gabalyodással, teljesen kipihenem a séta, a haddelhadd fáradalmait.
Rajongok a pelenkás emberpalántákért is. Fegyelmezetten bámulom totyogásukat, rettentően vigyázok, rájuk ne ijesszek kelekótya táncommal… Emlékeimben feldereng egy loknis szőke kislány alakja, arca. Mosolyát sosem feledem, érzem karjai ölelését, maszatos praclijának puha simogatását. A babusgatást, amin valamikor réges-régen testvéreimmel osztoztam.
A harc nem kenyerem, kedélyemet könnyű lehűteni. Túláradó örömöm megnyilvánulásait elcsendesíti a barátságtalan fogadtatás, és az ínycsiklandó finomságokért ugyancsak sebtiben felhagyok a mókázással… Hiába, az élet komoly, a tóparti büféknél a csábítás őrületes… Az emeletes hamburger, a sajtos-tejfölös lángos, a friss kürtőskalács megmozgatja a fantáziámat, a gőzölgő sült hekk azonnal beindítja a nyálképzésemet.
Alkatomhoz mérten étvágyam óriási, amennyiben evésről van szó, az első jelre pattanok. Illedelmesen eszem tányérból, kézből, kondérból, bánatos tekintetemmel megbűvölöm az asztalnál ücsörgőket. A kunyerálásban hatalmas a rutinom, kizárólag anya lefegyverzésénél vallok kudarcot… Makacsul ragaszkodik hozzá, hogy szálkásat, zsírosat, cukrosat karácsonykor, húsvétkor, sőt május utolsó vasárnapján se kóstoljak…
Éppen beleéltem magam, erre tessék, máris vége. Küszöbön toporog az este, a tacskós gyermeknap lassan tovaszáll. A féktelen rajcsúrozás mámoros percei ködbe vesznek, búslakodni még sincs okom. Várnak az új élmények, hiszen nálunk minden nap a kényeztetésemről szól.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
