A szerencsések mellette laknak, vagy legalábbis egész nyáron körötte múlatják az időt. Gyorsan röpülő szabadságukat ugyancsak sokan töltik partjainál, míg rengetegen a kényelmetlen zsúfoltságot vállalva hétvégén bumliznak le pihenni nevezetes üdülőhelyeire. Nekem elég, ha itthonról, a Velencei-tó fölé emelkedő hegyoldalból évente néhányszor ellátogatunk a Balatonhoz, de Szemesre mindig szívesen megyek. Ki nem hagynám, hisz találkozhatok a pajtásaimmal.
Bangó megint a kapuban üdvözölt. A bongyor bundájú vahúr, valamint hasonszőrű társa, Czukorborsó, lelkes vakkantásokkal tudatta érkezésünk hírét Vikivel, anya barátnőjével. A köszöntésünkre komponált csahosinduló hangjaira peckesen vonultam keresztül az árnyas kerten, trappoltam fel az üvegezett korláttal határolt teraszra, szagoltam be a konyhába. Szimatom azt súgta, szorgos vendéglátónk, ahogy máskor, úgy ezen a szombaton is alaposan felkészült az összeverődő brancs traktálására.
A fárasztó kocsikázás után jólesett számba venni a lehetőségeket... Bizony, csorgott a nyálam a tálcányi burrito csábító illatától. Hosszasan vívódtam, hogy a mexikói finomság gyomorkímélő, illetve fogpiszkálóval jelölt csípősebb fajtájából lepotyogó morzsákra pályázzak majd. Az asztalon kicsivel odébb vékonyra vágott pármai sonka, beljebb kukoricasaláta, szárított paradicsom, hummusz kínálta magát… Nyammm. Desszertnek jöhettek a sütik, csokik, és kiszúrtam a behűtött görögdinnyét is.
A dőzsölés valójában ráért, a csavargás ilyenkor fontosabb… Boldogan húztam a pórázt, könnyű próbatételnek tetszett a kutyagolás a kikötőig. Fürgén szedtem a tappancsaimat nyomomban Andival, Orsival, Gergővel, az ismerősök vidám csapatával, kerülgettem a bringásokat, viziteltem a horgászoknál. A fodrozódó hullámok felett távolba révedve bámultam a Badacsony különös kúpját, hümmögve latolgattam, vajon idén leugrunk-e még egyszer a magyar tengerhez.
Kétségeimet táplálta, hogy a maszkos hónapok felülírták az élet forgatókönyvét. Megváltozott a világ, kedvenc rendezvényeim sorra elmaradtak... Korábban hallgattam a vasparipák üvöltő dübörgését az alsóörsi Harley-Davidson fesztiválon, felkéredzkedtem Bergendy Pista bácsi karjaiba a zánkai AlfaCity-n… Kiharaptam a saját szeletemet a hatalmas hajcihő tortájából, a megszokásnak azonban tavasszal hirtelen búcsút kellett mondanom.
Lepereg a július, közeleg az augusztus, ám ebben az esztendőben most először sétálhattam a titkokat susogó nádasnál, lődöröghettem a büféknél, szaladgálhattam a hajóállomáson… Főhajtással adóztam a kiváltságért, és noha eszembe sem jutott a kirándulókat furikázó motoros bárkák fedélzetére lépni, percekre lecövekeltem a jegypénztár szomszédságában. Élveztem a napsugarak simogatását, a talpamat melengető apró kavicsok érdes masszírozását.
Korgó bendőm követelőzését lecsendesítettem. Lógó nyelvvel csodáltam a vitorlát bontó, netán éppen befutó, a stégeknél álmosan ringatódzó pompás jachtokat. Hunyorogva figyeltem a kíváncsian kajtató Bangót és Czukorborsót, a magasban kőröző sirályokat, a hátam mögötti strandon zsibongó tömeget. Megéreztem a varázslatot, ami miatt annyian szeretik ezt a szeszélyes természetű tavat.
A messzeségből régi dalok strófáinak foszlányait sodorta felém a pajkos szellő… „Ültünk a mólón és néztük, hogy járja a táncát a vízen a fény”… A mélyben csillogó testű halacskák cikáztak, a felszínen kacsák tollászkodtak. Az óra fél négyet mutatott… Sejtettem, hamarosan utazunk már. Itt hagyjuk Szemest, a vacsorámat otthon szervírozzák, éjszaka az ágyamban alszom… Picit se bánkódtam, mert biztosra vettem, jövőre Vikinél újra vár a balatoni nyár.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
