Készülök buzgón, nagyon várom a hétfőt. Fogaimat összeszorítva tüsténkedem, térülök-fordulok, pakolok a kuckómban, tükörfényesre nyalom a tányéromat, csinosítgatom a bundámat. Az izgatottságtól éberen alszom, felriadok az éjszaka közepén, nyugtalanul hánykolódom, bámulom a lassan cammogó perceket számláló faliórát. Erőmet felemésztette a hajcihő, de holnap vége, kipihenhetem a fáradalmakat, hiszen itt a nemzetközi lusta nap.
Csodás lesz, látom előre... A kötelező dolgok kivételesen elsikkadhatnak, csupán okosan kell gazdálkodnom az évente egyszer adódó lehetőséggel. Elég megfontoltan beosztanom a zsibbasztó henyélésnek rendelt rövidke időt, és megmártózhatok az álmosító tétlenkedés édes pillanataiban… Hiába, igazán kár lenne elvesztegetni a megismételhetetlent, a szokványosra pazarolni a páratlant.
Kezdésnek korán kelek, hogy le ne maradjak valamiről. Az ablakon vidáman beköszönő virradat kacsintásait kerülve szemhéjam fedezékébe menekülök, durmolást színlelek. Mozdulatlanul szuszogok, pocakomat a plafonnak mutatva heverészek, szükség esetén hangos hortyogás mögé rejtem a valóságot… Lemondok a vekker kisegítéséről, felőlem aztán anya a párnába fúrhatja az arcát, lecsúszhat az ébresztőről. Ráfér a lazítás, legfeljebb késve ér be a hivatalba.
Egye kutya, a reggeli sétát teketóriázás nélkül ellinkelem... Tehetem, a velencei korzózás kihagyása aligha árthat a kondimnak, a kíváncsi szaglászás helyett füleimet a gyenge szélben lebegtetve elücsöröghetek a tóparti sziklákon. Karcsúságom túléli a könnyed testedzés átmeneti szüneteltetését, a természet szavának engedhetek a parkolóig vezető métereken, az úszkálva tollászkodó ludak, hattyúk önfeledt hesszelése pedig nem büntetendő.
A folytatásban hanyagolom kicsit a munkát. A feltűnés luxusát sutba dobva, apához bújva múlatom a délutánt, ám észrevétlenül kihúzom magam az aktuális írások papírra vetésénél felmerülő teendők alól. Régóta ténykedem múzsaként, kevés szabadság a pirinyó tacskónak is jár… A soron következő betűtenger születése talán elvisel némi halasztást, és az égboltozat csillagai hunyorogva elnézik nekem, hogy ideiglenesen mellőzöm a fontoskodást.
Fellélegezhetnek a kertünk bokrainak árnyékában esténként zajosan kajtató vendégek. A leereszkedő sötétséget kihasználva sünmama nyugodtan terelgetheti csemetéit a kavicsos ösvényen, a szomszédban lakó nyestek bátran rajcsúrozhatnak. Piszmogásuk, sompolygásuk neszeit jól ismerem, teljességgel kizárt, hogy a vakkantgatás, netán a kergetőzés kedvéért feladjam a békés szendergés örömét. A teraszon meglapulva kiélvezem inkább a csendes elmélkedés utolsó morzsáit.
A program megvan, érdemes elmélyedni benne mielőtt kedden a világ visszatér a normális kerékvágásba... Kiegyeztem azzal, ami jut, és máris az emlékezetembe véstem a tréfás bölcsességet, amely szerint a lustaság fél egészség… Nevethetünk, a tudósok azonban úgy tartják, a semmittevés jót tesz a mentális képességeknek, mi több, akár az életet is meghosszabbíthatja. Oktalanságra vallana hát, ha kultuszának tökélyre fejlesztésére még most, dedikált ünnepe alkalmából sem törekednék.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
