Tacsi-Pancsi

Folytonos készülődés az életem. Kiélvezem minden percét, az utamat kísérő kalandok sokaságát, a száguldó pillanatok misztériumát, mégis gyakran fürkészem kíváncsian a meglepetésekkel kecsegtető jövőt. Türelmemet bizony rendszeresen kihívások elé állítom, egyszer a holnapot várom izgatottan, másszor a délutáni szieszta, vagy a vacsora érkezését lesem. Szünet, pihenés nincs, vágom a centit most is, hiszen hamarosan kezdődik a velencei Tacsi-Pancsi.

tacsipancsi20.jpg

Pereghet az idő, csattoghat az olló, néhányat alszom, aztán augusztus utolsó hétvégéjén vidám tacskók hancúrozásától bolydul fel a Drótszamár... A tóparti kemping pazar találkahely, árnyas fái alatt hagyomány a nyári dakszlifesztivál. A kánikulával küzdő foltos gyepen péntektől vasárnap estig nyulászok, törpék, sztenderdek, sima, hosszú, valamint szálkás szőrűek rajcsúroznak a fajtámnál elképzelhető színek teljes palettáját felvonultatva.

Fekete-cser, vörös, barna, tiger… A különbségek nyilvánvalóak, ám az idén negyedik alkalommal összegyűlő társaságban senkit sem zavarnak… A forma hamisíthatatlan, a nyurga vonalak, a hegyes orr, a lobogó parittyabőr fülek, a kurta lábak árulkodóak. A származás mellékes, a farkcsóváló vendégek jöhetnek a szomszédból, az ország távoli csücskeiből, a határon túlról. Fiatalok, korosabbak, messziről felismerjük a betoppanókat. Közös nyelven csaholunk, nekünk kizárólag a bandázás a fontos.

Miénk a strand, csábítanak a hűsítő habok. A kutyára se vicsorognak, ha vízbe meríti a testét, rajtunk múlik, hogyan vigadunk... Gyámoltalanul toporogva locspocsozunk a síkos lépcsőn, morogva tolatunk a fodrozódó hullámok elől, esetleg a labda nyomában beúszunk a hajladozó nádasig… Matracról, gumicsónakról vetődve csobbanunk, majd a forró köveken ácsorogva szárítgatjuk a bundánkat, tekergőzve fröcskölünk, sikongatásra bírjuk a napfürdőzőket.

A gondosan kipányvázott sátrak takarásában wellness kényeztet. Bárki dobja el magát a leterített gyékényen, máris szakértő kezek dögönyözését érezheti... A kétkedő gyanakvás, az ijedtség felesleges, a speciális masszázs jót tesz az elnyújtott gerincnek, a szaladgálásban elfáradt pracliknak, a merev nyaknak... Elég a gyors kúra és oldódik a titkolt zsibbadás, eltűnik az izomláz. Garantáltan megváltozik a világ, újjászületve merülhetünk bele a meghirdetett vetélkedőkbe.

Megmérethetjük szépségünket… Alakunkat, járásunkat mutogatva, peckesen körözhetünk a zsűritagok tekintetének kereszttüzében. Fogadhatjuk a dicséreteket, a méltatást, de kedvünket követve benevezhetünk az evőversenyre is… A tálkák macskaugrásnyira sorakoznak, a menü csodásan illatozik, annyi a dolgunk, hogy jelre szélsebesen faljunk, elsőként végezzünk a pontosan porciózott koszttal… A részvétel öröme számít, a győztes nyereménye afféle ráadás.

Dogbüfé, grillezés… Éhesen innen teremtett lélek aligha megy haza... Szerencsét próbálhatunk a tombolán, a kirakodóvásáron válogathatunk az emléktárgyak tengerében. Névre szóló biléták, csinos kendők, pórázok, hámok, nasik, tápok, lufik, szúnyog- és kullancsriasztók, anyáéknak pólók, kulcstartók, menő bögrék a reggeli kávéhoz... Tavaly láttam sípoló „szerintem csirkét” is.

Sosem unom meg a mulatságot. Háromszor randevúztam a barátaimmal az öreg füzek uralta parkban, és remélem, megint benéznek páran a csapatból... Ez itt nem a reklám helye, csupán azért figyelmeztetek, mert a Tacsi-Pancsi megnyitásáig egy hét sincs hátra. Ideje ellenőrizni a legszükségesebb kellékeket, a pokrócokat, törölközőket, fényvédő krémeket… Szabadon dönthettek, hozhattok fecskét, bikinit, noha én a lehető leglazábbra veszem a figurát…

Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://pankamesekonyve.hu/api/trackback/id/tr2516174014
Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

BEKÖSZÖNTŐ

Köszönöm, hogy felütötted a borítót, és belelapoztál Panka Mesekönyvébe! Történeteimből egy törpetacskó életének érdekesebb eseményeit ismerheted meg. Fülipuszi! Panka

Állandó oldalak

süti beállítások módosítása