Titokzatosan mosolyognak, összesúgnak mögöttem. Gyöngéden felemelnek, a karjukba zárnak, puszilgatnak, becézgetnek, elfelhősödő tekintettel a rohanó időről elmélkednek. Sütnek, főznek, különös pakkokat rejtegetnek, talán azt hiszik, fogalmam sincs mi végre az óriási felhajtás. Anya és apa úgy készülődik, mintha elfelejthettem volna, hogy hétfőn ünneplem a születésnapomat.
Négy éves leszek, a nekem rendeltek zömét velük töltöttem. Csodás emlékeket őrzök, ki nem hagynék egyetlen kedves, megismételhetetlen percet sem... Mellettük ébredek, utazunk, dolgozunk, játszunk, kunyerálok a tányérjukból, ölükben lustálkodom, hozzájuk simulva szenderedem álomba… Elválaszthatatlanok vagyunk, óvnak, védenek, szeretnek. Igazi család a miénk, ahol ők a felnőttek, az enyém az istápolásra szoruló szeleburdi csemete szerepe.
Hamar megtaláltam a helyem, érkezésem estéjén rögtön bebújtam apa jó meleg kabátja alá. Kényelmesen elfértem, forgolódtam a puha bélés alatt, orromat a cipzárnál kidugva nézelődtem, barátkoztam új otthonommal. A kerttel, a terasszal, a palástját korán leterítő márciusi éjszaka zajaival, a lengedező szelíd fuvallatban szálló jellegzetes szagokkal. A környéken lakó cicák, kutyák, tyúkok, pacik, a távolabb bóklászó nyuszik, malacok, rókák, borzok, őzek, szarvasok köszöntésével.
Fokozatosan merészkedtem egyre messzebbre. Bemutatkoztam a szomszédoknak, a pórázba gabalyodva, gyakran hátra-hátra pillantgatva felderítettem a környéket. Kíváncsian vizslattam kis falunkat, a kapunk előtt vezető meredek utcácskát, a cseréptetős, néhol nádfedeles házakat. Meglátogattam a macskaugrásnyira álló híres szintezési ősjegy büszke oszlopát, a keresztben lejtő focipályát, a boltot, a főút fölé magasodó templom épületét.
Bebarangoltam az erdőt, trappoltam vadak járta csapásain a téli hidegben, a tikkasztó nyári kánikulában, ámultam varázslatos átváltozásain tavasszal és ősszel. Szimatoltam a turistautakon, oltottam szomjamat a csörgedező források hűs vizével, kóstoltam szedret, szamócát, gyámoltalanul kerülgettem az eső után megjelenő kalapos gombákat. Pihentem az árnyas ligetekben, hemperegtem a rétek kövér füvében, csúszkáltam a pocsolyák jegén.
Megmártóztam a Velencei-tó zöldes hullámaiban, a zegzugos parton kanyargó korzóba valósággal belehabarodtam. A Kígyónyelve-sétányon tanyázó kacsákat boldog vakkantással üdvözöltem, kisírtam, hogy társaságukban kódoroghassak. Kergetőztem a plázs homokján apró dakszli haverjaimmal, Brunóval, Ropival, Miával, Tigivel, Lokival, Thorral, Theoval, Toffee-val, csorgattam a nyálam a lángososnál. Visszatérő vendég lettem a halasnál, augusztusban a Tacsi-Pancsin, a Drótszamár strandján.
Szép lassan kinyílt a világ, ismerősök vesznek körül mindenfelől. Pajtásaim a színpompás virágok, a suttogó bokrok, a hatalmas fák, a daloló madarak, a vénségesen vén sziklák. Eldőlt hová tartozom, merre terelgeti lépteimet a sors. Elégedett lehetek, van fedél a fejem felett, tálkámba ínycsiklandó falatokat porcióznak, aggódva ügyelnek egészségemre. Legyintenek csínytevéseim láttán, tréfálkozva tüntetik el bolondos hancúrozásaim nyomait, most pedig Mikulás is megajándékozott.
Komoly tacskóvá cseperedtem, hangomat bátran hallatom. Barna szemeim bánatos csillogása meglágyítja a szíveket, vöröses bundám simogatásában kicsik és nagyok örömüket lelik... Ez az én életem, már csak egyet kell aludnom a születésnapomig. Megosztom veletek a várakozás izgalmát, de kérlek, ne ma gratuláljatok! Nincs még itt a tortás, gyertyafújós évforduló… Holnap leszek négy esztendős.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
