Ujjaim közt szúrós jéglabdácskák, pocakomon utálatos sár. A kemény testedzéstől megtépázott lelkesedéssel, dideregve caplattam az emelkedőkön, ereszkedtem a lejtőkön, kerülgettem a befagyott pocsolyákat. Fáradtan szedtem elnehezült lábaimat, számoltam a métereket, korgó gyomromat hallgatva tányérkámban illatozó finomságokról ábrándoztam. Erőt adott, hogy hamarosan hazaérünk, és puha kuckómban heverészve mesélhetek a csodás kirándulásról a téli erdőben.
Tejszerű köd gomolygott, a villanypóznán trónoló varjak panaszos károgása, a kis falunk csendjét háborgató autók zúgása megtört a levegőben úszó pára cseppecskéin. Elhaltak a zajok, apa csatos bakancsának döndülései távolinak tetszettek, amikor belevágtunk annyit tervezgetett havas túránkba… Bélelt kabátkám ölelésében izgatottan feszítettem a pórázt, degeszre tömött tarisznyánkban elemózsia, termoszos kulacs, picurka elsősegélycsomag lapult.
Sietősen trappoltam a kőhajításnyira magasodó vörösesbarna sziklánál álló híres szintezési ősjegy felé, a korábban erre sétálók után szimatoltam a repedezett aszfalton. Jobbról öntudatosan ücsörgő szürke cica figyelte vonulásom, balról a bajszos szomszéd lovai, Léna a barátságos fogathúzó, Candy a fekete pónicsikó és mamája köszöntöttek nyerítésükkel. Elfelejtettem almát vinni a kompániának, ám ők sörényüket rázva biztattak, menjek, szaladjak, hisz vár a kaland.
A strázsáló óriási fák tövében megtorpantam, visszanéztem, aztán uzsgyi, fékevesztett igyekezettel másztam fel az enyhe kaptatón, farkcsóválva ügettem a megsárgult fűvel borított rétig. Keresztülkocogtam a hófoltok tarkította focipályán, gyorsan letudtam a rendszerint forgalmas bicikliutat, lihegve hagytam hátra a lakott terület határán árválkodó titokzatos jurtát. A bokrok fedezékében terpeszkedő vízműnél már repdestem az örömtől, apró gödröt ástam az avarba.
Napocska előbújt jöttömre, vakító korongja lassan bontakozott ki a komor felhők takarásából, simogató sugaraiban sütkérezve egyre feljebb jutottam... A Meleg-hegy ligetes oldalán hideg fuvallat lebegtette a füleimet, a Nagy-legelőn kanyargó szekérúton rókakoma nyomain cserkeltem. A ravaszdi ösvényről csapásra szökellt, cselezve csalogatott az árkokkal szabdalt Kányás bozótjának szövevényébe. Oda, ahol akaratlanul szétugrasztottam az őzek gyülekezetét.
A sebesen száguldó patások csörtetésének hangjait fürkészve óvatosan lopakodtam, a régi vadaskertbe vezető nyiladékban malacok kotorta dagonyára bukkantam. Szarvasokat kutatva kukkantottam be a tocsogós Vizes-völgybe, engedtem pihenni anyáékat a Mogyorós szélén rejtőző varázslatos tisztáson… Megéheztem, mohón habzsoltam a bekészített ebédet, kunyeráltam szendvicset, kekszet. Bámultam az égen köröző ragadozó madarakat, teli bendővel lustán veselkedtem neki az újabb menetnek.
Az árnyékba boruló keleti lankánkon kutyagolva bőrömön éreztem a zimankó jeges érintését, megkönnyebbülten tettem le a sűrűben lakó borz földbe süllyesztett palotájának meglátogatásáról. Lógó orral bandukoltam el a Farkas-gödör mellett, a névadó veszedelmes ordasok felbukkanásának lehetősége meg sem fordult a fejemben. Legszívesebben ölbe kéredzkedve, kényelmesen szemlélődve gyönyörködtem volna a tájban.
A templom tornyában négyet kondult a harang, az alkony fényében búcsút intettem a rengetegnek. A messzeségben sejtelmesen sötétlett a Velencei-tó tükre, elszántságomat megacélozta az otthon közelsége... Vetkőzés, fürdés, vacsora, most pedig a gyűrött térképet vizslatva töröm a kobakom a talány megoldásán... Hogyan csináltam? Néhány óra alatt többet mentem, mint máskor egész héten. A bizonyság kedvéért rövidesen megint elindulok, aki szeretne, elkísérhet. Érdemes, olyan szép a téli erdő.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
