Peckesen lépked, éber tekintettel kémleli a kertet a góré létrájáról. Figyelmét lehetetlen kijátszani, a szokatlan neszekre, a betolakodók mocorgásra rögvest felszegi a fejét. A rosszban sántikálók reszkethetnek, csőre hegyes, karmai élesek, sarkantyúja kettéhasítja a napsugarakat is. Jaj a sompolygóknak, riadót jelző kiáltásaira félelmetes labradorok indulnak járőrbe. Szorgos és dolgos, eljött az ideje, hogy végre lefessem alakját, meséljek a kerítés másik oldalán kapirgáló kakasról.
Hírnevét különleges hangjának köszönheti. Kiereszti reggel, délben, este, túlkiabálja a templom harangjainak kongását, a dübörgő autók berregését. Sztárallűrjeit levetkőzte, neki mindegy, milyen elképesztően távolra szállnak üzenetei. Kicsit se gondol vele, ha anya telefonján közvetített produkciójának Amerikában, Szicíliában, vagy Londonban tapsolnak éppen. Kerreg, rikoltozik, gurgulázik, mialatt kilométerek ezreinek sokaságából érdeklődnek lelkendezve kiléte felől.
Karrierje csudálatos meglepetés, hisz az aranytorkú művész egész életét kis falunkban töltötte. Tősgyökeres nadapi, négy esztendeje itt bújt elő a tojásból, totyogott a pihés apróságokkal, sütkérezett a melegben, evett, ivott, gyarapodott. Fokozatosan vette át az uralmat a baromfiudvar felett, bebarangolta valamennyi szegletét, kiismerte népét, a fűszálakat, a környező bokrokat, az unottan strázsáló fákat. Kiérdemelte birodalmát, döntéseit immár nem vitatja senki.
Kukori talán beérte volna Kotkodával, ám a sors szeszélyéből hősünk háremet kapott. Szigorú parancsait, kimondatlan titkos óhajait kendermagos jércék lesik, testőrségében harcias japántyúkok szolgálnak. Rendet tart a családban, a kegyét keresve civódók közt fensőbbséges nyugalommal tesz igazságot. Szikrázó pillantása főhajtásra bírja a magukról megfeledkezőket, elejtett kottyantásai irányt mutatnak a tanácstalanoknak.
Szokásai íratlan törvények. Felmenőitől örökölt palotájának megerősített kapuja addig csukva marad, míg őfelsége a budoárjában készülődik. A hajnalhasadás várhat, a világ ráér, az érces ébresztő mostanság úgyis puszta formalitás, felesleges hivalkodás. Fontosabb a rangos társaságban divatos úrias igényesség, az arisztokratikus külcsín, a szabályosan belőtt királyi taréj, az etikett szerint kifésült pompás fekete és fehér tollak rengetege.
Lustálkodás nincs, lovagi esküje szent. Védelmezi a hálásan kárálókat, oltalmazza az elesetteket, a kisebbeket, a gyengébbeket... A helybéli cicákkal hamar megértette, jobb nem ujjat húzni az eltökélten pöffeszkedő, kiterjesztett szárnyakkal fenyegetően támadásba lendülő vitézzel... Kutyákkal kötött szövetsége megbonthatatlan, a csapatostul vadászó nyestek, a vörös bundás ravaszdik ügyeskedése garantáltan elbukik hűséges barátain.
Ápolja háza hagyományait, segíti a táljába magot szórókat. Mellékes, hogy egyszerű ebéd, vacsora, netán ünnepi a lakoma, dől a vegyes gabona. Tele az etető napraforgóval, árpával, tengerivel, újabban tritikáléval, és a fagyos téli időszakok kivételével a saját beszerzés ugyancsak bőséges... Akad bogár, pondró, giliszta, lepotyogó zöldség, gyümölcs. Az éhezés buta tréfa, megtömheti a begyét az összes madár.
Pályája felfelé ível, a tehetségkutatóknak könnyen feltűnhet talentuma. Megnyílhatnak a koncerttermek, a színházak, a konyhát, a fazekat elkerülheti. A szakácsok ügyességét, a nagymama főztjét kontójára nem dicsérhetik, jövője a veteránokat megillető pihenés… Bárhogy lesz, mélyen a szívembe zártam a szomszédban lakó kakast. Számtalanszor szimatoltam utána, de ennél már többre vágyom. Szeretnék találkozni a kotlósok urával, azt tervezem, alkalmasint meglátogatom.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
