Meredekjén magunkban véletlen sem járhatunk,
tetejére fel, Bóval, rendszerint segítséggel jutunk,
érte tacsipajtimmal a héten mégis sokat tettünk,
a ház lépcsőjének szépítésében közreműködtünk.
Befejezésének, valljuk meg, éppen itt volt az ideje,
bizony, roppant régóta fájt már miatta apa feje,
hisz a mesterek meggondolatlanul félbehagyták,
burkolása feladatát könnyelműen ránk testálták.
Rücskös szürkesége igazán csüggesztően hatott,
a rajta felkapaszkodóktól megjegyzéseket kapott,
gyakran mondogatták, csináljunk vele valamit,
öltöztessük díszbe katonásan sorakozó fokait.
Mi és hogyan legyen, hamar ki kellett hát találni,
felesleges lett volna a döntést tovább halogatni,
a tervezés után jöhetett a hozzávalók beszerzése,
aztán kezdődhetett az új szerkezet összeszerelése.
Miként építgettük, szakszerűen leírni nem tudom,
de a lényeget bemutatni azért megpróbálhatom,
nézzétek el, ha pár részlet felett netán elsiklok,
amibe beleért a mancsunk, arról fabulázhatok.
Jancsi papával napokig lelkesen fúrtunk-faragtunk,
kora reggeltől alkonyatig rengeteget dolgoztunk,
a rajzos tölgyfalapokat aprólékosan leméregettük,
formára fűrészelve ügyesen a helyére illesztettük.
Lassan haladtunk a falakhoz simuló szegélyekkel,
hosszasan bajlódtunk a széles korlát rögzítésével,
a ragasztóval, a szerszámokkal nagyon vigyáztunk,
ide karcsú pipalécet, oda masszív élvédőt vágtunk.
Művünk nincs kész, az utolsó simításoknál tartunk,
így fordulójában Bóval majd később fotózkodunk,
deszkáira dakszlilovagommal kísérettel megyünk,
ám kicsinosított lépcsőnkről örömmel mesélünk.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
