Ünneplésüket titokban már régóta tervezgettük,
Bóval az ajándékötleteket meghánytuk-vetettük,
a meglepetésről tacsipajtimmal végül döntöttünk,
világnapjukon minden nagyit mesével köszöntünk.
A miénknek kora reggel farkcsóválva gratuláltunk,
Manyi mamának vidáman a fülébe vakkantottunk,
sajnos, csupán ennyire futotta telefonon keresztül,
ám reméljük, őszinte jókívánságainknak azért örül.
Tőle a messzi távolból rengeteg szeretet kapunk,
vele ritkán, simogató szavaival sűrűn találkozunk,
hogylétünk felől aggódó kíváncsisággal érdeklődik,
ha jártában-keltében dakszlit lát, biz meghatódik.
Rövid látogatásainkra felettébb lelkesen készül,
zajos betoppanásunkkor arcára a boldogság kiül,
dögönyözésünknek ilyenkor aztán nincs határa,
fülipuszikat adni felkapaszkodhatunk a vállára.
Fogadott unokái vagyunk, mégis rajcsúrozhatunk,
sáros tappancsainkkal lakásában rohangálhatunk,
a szőnyeget felgyűrhetjük, a függönyt téphetjük,
magunkat a kanapé párnáin pompásan érezzük.
Egyetlen hely van csak, ahová innen elvágyódunk,
apró konyhájában várakozó tekintettel ácsorgunk,
pontosan tudjuk, a finom falatkákat félreteszi,
míg senki sem figyel, párosunkat velük kényezteti.
Rosszalkodásunkat afféle bölcs mosollyal elnézi,
a felfordulást egy könnyed legyintéssel elintézi,
nagyobb káoszt a gyerekeknél aligha csinálunk,
amikor hazamegyünk, hamar rendet rak utánunk.
Bárhogy esett, miattunk ma nem kellett pakolnia,
elég Bóval közösen jegyzett históriánkat olvasnia,
pajtásommal most Manyi mamának is meséltünk,
a nagyik világnapján történetével kedveskedtünk.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
