Most kezdődött és máris mindjárt véget ér,
latolgatjuk Bóval, mi az, ami esetleg belefér,
tacskópajtimmal a felén rögvest túl vagyunk,
a szeptemberről ma rövid mesét mondunk.
Kopogtatásának úgy igazából sosem örülünk,
érkezését látva neki szomorkásan köszönünk,
rányitva a kalendáriumot a nyártól búcsúzunk,
kabátujjába kapaszkodva az őszbe átutazunk.
Méltatlanul bánunk vele, bár titkon szeretjük,
mint a rossz hírek hozóját, ritkán dicsérgetjük,
az időjárás sietős változásait a terhére írjuk,
a kánikula elmúlását búsan a fejére olvassuk.
Hűvös hajnalok, pokrócba burkolódzós esték,
jöttekor elköltöztek ereszünk alól a fecskék,
ám a lassan csendesülő világ roppant eleven,
várat magára a nyugalom apró kertünkben.
Hiába, betoppanását a népek intésnek vették,
a régóta tartó nagy készülődést felpörgették,
akadnak, akik csomagolnak, mások pakolnak,
a téli álmot alvók előre alaposan bespájzolnak.
Tanácsát követve serénykednek a hangyák,
a szorgalmas méhecskék a virágport szállítják,
alkonyat után sünmama beszerző köreit rója,
hullott gyümölcsöt keresve az avart feltúrja.
A fontos vendéget a tücskök ciripelve üdvözlik,
koncertjüket sötétedéskor rendre megismétlik,
új műsorral legközelebb tavasszal jelentkeznek,
mégis kiülünk hallgatni, oly szépen hegedülnek.
Elrepül hamar az esztendő kilencedik hónapja,
hogy mennyi van hátra, ezt akár Bo is elárulhatja,
de csinos dakszlilovagommal nem számolgatunk,
inkább a szeptember hangulatából ízelítőt adunk.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
