Jöttére várva fürkésztem a kalendáriumot, reménykedve lestem közeledése híreit, nem is oly rég még azt találgattam, hányat alszunk betoppanásáig. A tavasz hűvös leheletétől vacogva ábrándoztam simogató melegéről, a magasban gomolygó sírós fellegek könnyei elől fedél alá menekülve képzelegtem verőfényes szépségéről. Fohászkodtam a korai pirkadatért, a kései alkonyért, és álmomban sem gondoltam, hogy már beköszöntekor eltellek majd a nyár jótéteményeivel.
Tévedés kizárva, hétfőn tényleg megérkezett, elhozta az esztendő legrövidebb éjjelét, ereje teljében ünnepelte a napfordulót. Kipróbált harcosai messze előtte jártak, a perzselő forróság a kíméletlen szárazsággal karöltve legyűrt minden ellenállást, szélsebesen letarolta a vidéket… Nincs kegyelem, jelenlétében reszket a levegő, porzik a föld, az utcákon hólyagosodik az aszfalt, a felhevült aknafedelek vörösre pörkölik az óvatlan kószálók tappancsait.
Bóval résen vagyunk, a mellettem cseperedő fiatal tacskófiúval szürkületig inkább ki se tesszük a lábunkat, csendesen meghúzódunk az elfüggönyözött szobában, szundikálunk a csábítóan hűs zugokban. A tikkasztó kánikulában hanyagoljuk a szertelen kergetőzést, a birkózást, a felfrissülés jegyében elmerülünk a tudományos csatornák hófödte tájakon forgatott természetfilmjeiben, vidáman pancsolunk a teraszon felállított, kagylót formázó babafürdetőben.
A víz rendkívül kellemes, és éppen a hasamig ér. Nagyjából úgy, mint a Velencei tóban, ahol a kacsák évek óta csalnak. A kíváncsi tekintetek kereszttüzében eljátsszák, hogy úsznak, holott szerintem a part szomszédságában igazából csak totyognak a mederben… Megküzdenek a pusztító időjárással, mentik a menthetőt. Tántorgásukkal felkavarják az iszapot, a rögökbe szorult légbuborékok kiszabadításával a maguk módján segítik át a nehézségeken a vergődő halakat.
Ráférne a bőséges égi áldás a tavakra, a környező hegyekre, a völgyekre, kicsinyke kertünkre... A strázsáló fák susogó lombkoronájának takarásában tartja magát az árnyékliliom, a nőszirom, a szamárkenyér, hajladozva hívogatja a szorgos méhek seregét a pompás tulipánfa. A sziklákból emelt szelíd falacskákon elégedetten sütkérezik a kövirózsa, ám a locsolásért sóvárgó paradicsom, a paprika, a nyújtózkodó dísztök alighanem szívesen ázna a kiadós esőkben.
Az üdítő záporokat, a dühöngő zivatarokat kísérő mennydörgés, villámlás engem sem zavarna, megkaphatnák jussukat a csapadék után sóhajtva áhítozó aranyló mezők, a sűrű erdők. A rétek zöldje máris oda, a puha gyepszőnyeg helyén elsárgult toklászok szúrásai fenyegetik a hozzám hasonlókat... A források sorra elapadnak, náluk hiába keresnék enyhülést kujtorgásaimon, a csörgedező patakocskák eltűnnek, sáros medrükben legfeljebb a dagonyázó malacok találják számításukat.
Rekkenő a hőség, lélegzethez az est sötétjének leszálltakor juthatunk. Rakoncátlan társammal kapunk is a kínálkozó alkalmakon, ha tehetjük, apa oldalán varázslatos sétákra indulunk. Megbámuljuk a telihold barátságos cipóképét, hosszan merengve vizslatjuk a pislákolva kacsintgató csillagokat. Csodákat látunk, izgatottan fülelünk a távolban felhangzó sejtelmes kiáltásokra, a misztikus zajokra, a gallyak ijesztő reccsenéseire, a bokrok mögötti avar titokzatos zörgésére.
Bagoly huhog, kuvik rikolt, csemetéivel sünmama gyűjtöget, esetleg pajkos manók rajcsúroznak, tündérek táncolnak... Odébb vadászó cica settenkedik, denevérek cikáznak, fejem felett különös árnyak lebegnek, seprűjüket ösztökélve gyűlésre siető boszorkák suhannak… Szent Iván éjszakáján bármi megtörténhetett, biztos csupán abban lehettem, hogy fordul a világ, új szakaszba lép a szüntelen körforgás. Ismét rövidülnek a nappalok, de a fenséges nyár még sokáig velünk marad.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
