Iskola

Sietve összeszedték a legszükségesebbeket, aztán nekiindultak. Az ábécéskönyv, a kockás füzet, a hegyesre faragott ceruza kimaradt az alkalmi pakkból, helyettük a jutalomfalatnak szánt virslikarikákkal kitömött uzsonnás dobozka lapult apa hátizsákjában. Utazáshoz használt kulacsom kupakja szörcsögve eresztett, a szivárgó víz már itthon eláztatta a nélkülözhetetlennek ítélt kellékeket, ám az apró malőr ebben a hőségben semmin nem változtatott. Bo iskolába ment.

boo_sulifb.jpg

A pelenkás korból kinőtt, és mint minden gyerek életében, a gondjaimra bízott tacskófiúéban is eljött a nagy pillanat… Beiratkozott, péntekenként az én sulimba jár majd. A családi hagyományokat folytatva oda, ahol évekkel ezelőtt riadtan topogtam anya mellett a gyülekezőtér gyepén, a jövőt latolgatva pislogtam az elfogódottan ácsorgó kölykökre, füleltem a morranásokra. Gyámoltalanul fürkésztem a tanárt, akiről kiderült, hogy születésénél fogva… Nyakas.

Gábor okkal ragaszkodik a ködös múlt tapasztalataiból építkező kipróbált módszereihez, az imádott dobermannjainál bevált szeretettel, bőkezű jutalmazással okosítja a hozzám hasonló csöppségeket, a termetesebb nebulókat... Meggyőződése szerint nincs köztünk két egyforma négylábú, egyéniségek vagyunk, így nem léteznek csalhatatlan, a többit felülíró kizárólagos megoldások. A sikeres tanulás kulcsa a türelem, a szorgalmas gazda-kutya együttműködés.

Véletlenül se értse félre senki, a szabályokat régen lefektették, megvan az ideje a játéknak, a csavargásnak, az evésnek, az ivásnak, no meg a feszült koncentrálásnak… A felesleges energiái levezetését szolgáló fárasztó tekergés percei után szertelen barátom is az emlékezetébe véste, hogy a rohangálás, a trappolás néha határozottan tilos. Ráérzett a lényegre, óra alatt hanyagolta a virgonckodást, a csaholást, csendben gubbasztva hallgatta az elméleti előadást.

Tagjai elgémberedése, kényelmetlen megmacskásodása kicsit sem fenyegette, az alapozó gyakorlatokon eleget nyüzsöghetett… A verőfényes napsütésben rögtön ott voltak a figyelmet igénylő feladatok, az ínycsiklandó nasiért pitizős kunsztok. A könnyen elsajátítható bravúrok, amelyek teljesítéséhez csupán ügyessége megvillantását, a fegyelmezett ücsörgést, a könyörgő tekintetet, a felé nyújtott finomságok dicsérő szavak kísérte habzsolását várták tőle.

A beilleszkedési tréninggel ugyancsak sebtiben végzett. Felcseperedése első hónapjait népes társaságban töltötte, megszokta a hebrencseket, a primadonnákat, a tiszteletet követelő felnőtteket, rutinja révén a csoportjába tartozó ifjoncok gesztusaiból leszűrte, kinél, mire számíthat... Haverkodott a tarka foltos beagle-el, a komoly labradorral, a pajkos golden retrieverrel, a párban érkező francia buldogokkal, elfogadtatta magát a pörgős törpékkel, a bolondos óriásokkal.

A soron következő leckék aligha szeghetik kedvét, a sétálás bonyolult tudományának fogásaira például magam tanítgattam a velencei korzó kanyargós betonján... A nyakörv, a póráz viselése immár ismerős kötelem, az általuk közvetített jelzések megsúgják, lassításra, gyorsításra, fordulásra biztatják éppen. Pusztán az elszántságán múlik, hogy engedelmességével lenyűgözi, netán dakszlis csintalanságával fejcsóválásra, kacagásra készteti ámuló közönségét.

Rajtam anno jót mulattak, amikor behívásra nyargaltamban elkapott, és akár valami tollpihét, méterekkel odébb hajított a dühös oldalszél. Fel mégsem adtam, konokul küzdöttem az elemekkel, a vizsgatételekkel, bárki megmondhatja, rendesen megdolgoztam díszes diplomámért. Őrzöm ma is, kérésre szívesen megmutatom, de kölcsön nem adhatom... A labda most Bo térfelén pattog. Az iskolát elkezdte, ha igyekszik, hamarosan büszkén dicsekedhet bizonyítványával.

Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét Facebook oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://pankamesekonyve.hu/api/trackback/id/tr1616612638
Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

BEKÖSZÖNTŐ

Köszönöm, hogy felütötted a borítót, és belelapoztál Panka Mesekönyvébe! Történeteimből egy törpetacskó életének érdekesebb eseményeit ismerheted meg. Fülipuszi! Panka

Állandó oldalak

süti beállítások módosítása