Téli kvártélya rücskös padlójáról felseperték a finom port, samottból emelt falakkal határolt kuckója gondosan kitakarítva várta. Panaszra szikrányi oka sem lehetett, beköltözése hírére friss fekete festést kapott a vaskeretes ajtó, cseppnyi olajat a csikorgó huzatszabályzó. Loboghat eztán odabent tavaszig, rejtegetheti parazsát a hamu szürke dunyhája alatt, a közelgő fagyok idején megbecsült vendégként tombolhat kályhánkban a meleget adó tűz.
Begyújtása után a rend kedvéért csendesen füstölgött kicsit, majd hirtelen a magasba csapott, vöröslő nyelvével éhesen nyaldosta a bekészített fahasábokat. Ízlelgette a szálkás csemegét, recsegett, ropogott, pattogott, cinkosan kacsintott ki ablaka makulátlanul tisztára suvikszolt üvegén. Sejtelmesen vibráló sápadt fénye bevilágította a korán leereszkedő este sötétjébe burkolódzó szobát, különös árnyak sokaságával népesítette be az ismerős zugokat.
Furcsa jelenések ugráltak kényelmes kanapénkon, ám a kiadós vacsorát követően könnyű szívvel lemondtam fárasztó üldözésükről. Daliás dakszlipajtásommal, Bóval inkább az alváshoz megfelelő helyeket vizsgálgattam, teli gyomromra, no meg a misztikus táncot lejtő lángokra ügyeltem. Fürgén körözve letapostam a bolyhos pokrócot, nagyot szusszanva elheveredtem, alámerültem a lassan lecsukódó pilláim mögött felsejlő ködképek játékában.
Fokozatosan csitultak a zajok, a falióra monoton ketyegése, a kéményben fütyülő szél nótája beleveszett az örvénylő zuhanásba, bundámat mintha a kéklő égen delelő napocska sugarai simogatták volna. Beköszöntött a derűs kikelet, virágba borultak a fák, az ágakon párjukat hívogató madárkák csicseregtek. Az üdén zöldellő bársonyos gyepszőnyegen szöcske szökellt, pettyes katica bandukolt, doromboló cicámmal, Ciniminivel mi is békésen megfértünk.
Orromat ínycsiklandó illatok ingerelték, a kert mélyén óriási fakanállal a kezében apa tüsténkedett. Térült-fordult, kavargatott, az izzó rönkök felett himbálódzó öblös bográcsban pazar gulyás rotyogott… A tikkasztó hőségben lelkes farkcsóválással sertepertéltem, reménykedéstől csillogó szemekkel kunyeráltam, önjelölt udvari főkóstolóként tapodtat sem tágítottam. Csorgó nyállal lestem az alkalmat, amikor hasznossá tehetem magamat.
Csengő csilingelt, csaholás harsant, kapu nyikordult, a kavicsos feljárón szapora léptek kopogtak. Kettő, három, négy, tíz, sőt, több… Számolni alig győztem, a hozzám hasonló kotorékok seregével egyszeriben a szelíden gomolygó fellegek közt száguldottam. Szabadon szálltam, letekintve strandolókat, tacskótalálkozóra gyülekezőket láttam. Nyargaltam az erdő sűrűjében, nyulak, rókák, őzek ösvényein szimatoltam, örömömben anya karjaiba repültem.
A dögönyözésből, a cirógatásból soha nem elég, cuppanós fülipuszijaimat folyvást osztogatom. Bőven jut belőlük a hajnali ébredéshez, a délutáni sziesztához, a kései lefekvéshez, az ölelkezős éjszakai összebújáshoz. Szeretetem kifogyhatatlan, Bo akkor is lubickolhat benne, ha a hortyogását kísérő szüntelen mocorgással felver az ábrándos szunyókálásból, netán ahogy most, tekergésével lerángatja a puha paplant fázós pocakomról.
Az álom szertefoszlott, a konyhában dolga végeztével sípolt a sütő, a tepsiben csodás hússzeletek gőzölögtek. Fiatal hálótársam jócskán megelőzött, vakkantásaival figyelmeztetett, le ne csússzak a potyázásról... Rohanvást indultam a nyomába, de vendégünkhöz még bekukkantottam. Átforrósodott kályhánkban a tűz régen lelohadt, csupán tenyérnyi hunyorgó zsarátnokot hagyott. Kormosan pislákoló maradványaival megüzente, bóbiskol picit, aztán felőle reggel újra begyújthatunk.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
