Szülinapomra

Elillant a varázslat, az apró ünnepi gyertya csúcsán vidáman táncoló lángocskát egyetlen szuszra elfújtam. Izgatottan toporogtam, nagyokat nyeltem, reménytől csillogó tekintettel gusztálgattam a kerek tálcán felszolgált finomságokat. Boldogan fogadtam a fülcibálós köszöntéseket, szemem sarkából vizslattam a rám váró meglepetéseket, ám a szívem mélyén annak örültem igazán, hogy a legcsodásabb ajándékot, szertelen társamat, Bót már korábban megkaptam.

panka_bo_blog.jpg

A csetlő-botló tacskófiú bemutatását kár lett volna a szülinapomig halogatni, a zimankós december eljöveteléig titkolózva elhúzni. A kéklő eget méltóságteljesen hasító gólya szerencsére májusban kiszállította, csinos masnival átkötött kosárkáját ajtónkban gyengéden lerakta. A kényes fuvar a legjobbkor érkezett, és mert az élénk porontyot dobozban őrizgetni, a szekrény sötét fiókjában dugdosni mégsem lehetett, a forró nyár, a színpompás ősz idején mellettem cseperedhetett.

Mióta velem van, nyugodtan alszom, akár a tej, édes álmaimból az ablakon bekacsintva leskelődő, sápadt fényével a szobát bevilágító hold sem riaszthat fel. Együtt fekszünk, kelünk, laposakat pislogva lustálkodunk, ébredéséről elégedett ásításával, hosszú hátát átmozgató, cicásan púposító nyújtózkodásával értesít. Kíváncsi szimatolása, cuppanós puszijai elől nincs menekvés, a katonásan pattogós reggeli torna, a konyhába vezető bútorkerülgetős, cikázós versenyfutás kötelező.

Minden közös, zajos civódás, vicsorgó veszekedés nélkül osztozunk szereteten, simogatáson, koszton, kvártélyon, programon, játékon. Békésen horpasztunk apa ölében kiflibe kunkorodva, afféle szőrös stólaként a kanapé támlájáról a vállához simulva, zokniba bujtatott lábát a puha pokróc alatt melengetve. Árnyékként követjük a hűtőtől a tűzhelyig, az elérhetetlenül magas pulttól az asztalig, folyvást kunyerálunk, kéregetünk, de ha kell, a jutalomfalatokról végül lemondunk.

Barátságunk megbonthatatlan, immár örökre összetartozunk. Legyen kalandos kirándulás, esetleg könnyű csavargás, feszülős barna kabátkáinkba bújva, mintás nyakörveinket felcsatolva rendre egymáshoz öltözünk… Óvom, védem, figyelem, néhány lépésnyinél messzebbre véletlenül sem engedem. Oldalán trappolok a tóparton kígyózó korzó betonján, az erdei ösvényekre falevelekből terített szőnyegen, emitt a bámész sétálókat, amott a sűrűben nyargaló bozótlakókat fürkészem.

Lassacskán megtanítom, amire csak tudom, nehezen szerzett tapasztalataimat önzetlenül átadom. A szerény korkülönbség ilyenkor igenis fontos, segít elmesélni a rénszarvasok röpítette szánján utazó Mikulás hihetetlen történetét, lefesteni a vidéket fehér lepellel borító havazás lélegzetelállító szépségét. Sőt, az idősebbtől azt is elfogadják, hogy a méhecske csíp, a gyerekek magányos hóemberét felesleges megugatni, az ígéretes csomagoknak pedig bátran nekiugorhatunk.

Használtak az eddigi leckék, ezúttal ugyancsak kitettünk magunkért. Farkcsóválva túrtuk a pazar pakkokat, éles fogaink harapásaitól szakadtak a ragasztások, recsegve hasadt a gondosan hajtogatott díszes papír. Szélsebesen kiderítettük, mi rejtőzik a zacskók, a kartonládikák belsejében… Az új dakszliágy, hozzá a bársonyos tapintású takaró, a vastag bélésű vízpergető anorák egyaránt tetszett, hívogattak az ínycsiklandó rágókák, tortácskám illatánál csábítóbbat azonban nem éreztem.

Csokoládés bevonat, ropogós cukormáz, ehető marcipánfigura persze szóba sem jöhetett, a tonhalas, húsos különlegességet anya kifejezetten a kedvemért készítette. Tetejébe számjegyet formázó gyertyát biggyesztett, és az első szeletet nekem, az ünnepeltnek vágta… Ötesztendős lettem, picurka termetem ellenére is tagadhatatlanul komoly felnőtt. Törékeny vörös csöppség, aki az ajándékok sorából leginkább vígan lakmározó pajtásának, a pótolhatatlan tacskónak, Bónak örül.

Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://pankamesekonyve.hu/api/trackback/id/tr3416781700
Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

BEKÖSZÖNTŐ

Köszönöm, hogy felütötted a borítót, és belelapoztál Panka Mesekönyvébe! Történeteimből egy törpetacskó életének érdekesebb eseményeit ismerheted meg. Fülipuszi! Panka

Állandó oldalak

süti beállítások módosítása