Csüggedten lesem a postát, fájdalommal telt szívvel fülelek az üzenetek érkezésére figyelmeztető neszekre, lelkem mélyén reménykedve várom kései jelentkezését. Megint itt az idő, a szomorkás vasárnap este sűrűsödő sötétsége máris megágyazott újabb rövidke élménybeszámolójának, ám pontosan tudom, eztán soha többé nem ír majd. Elmaradnak a tréfák, a köszöntések, a tanácsok, kicsinyke barátném, Maggie átsétált a szivárványhídon, az eddiginél is messzebbre költözött.
Kapcsolatunk útjába a kezdetektől akadályt gördített a távolság, az Egyesült Államok észak-keleti határán, a vadregényes Lake Francis Park szomszédságában megbúvó otthonától kilométerek ezrei, az óceán haragos hullámai választanak el. Mesekönyvem egyik első rajongójaként mégis legyőzte a legyőzhetetlent, levelei jöttek, az enyémek mentek, az sem zavarta társalgásunkat, hogy amikor nálunk éppen az alkony festette vörösre az ég alját, náluk a szieszta nyugalmas órái következtek.
Hamar megtaláltuk a közös hangot, hisz remekül elboldogult a magyar nyelvvel. A cica, no meg a csíkos mókus egzotikus nevét például ifjoncként megtanulta, noha apró testvérei oldalán egy pomerániai törpespicc és egy uszkár frigyének gyümölcseként csodálkozott rá a világra a verőfényes Floridában. Csapongó elbeszélései nyomán fokozatosan megelevenedtek képzeletemben a bongyor barna bundás pomapoo életének legfontosabb pillanatai, feltárultak a híres amerikai álom titkai.
Úgy mondta, a kerítés bizony ott sincs kolbászból, gyakran eleve nem is húznak ki ilyet. Tengernyi a nép, a beach vakítóan fehér homokja puhán simul a talpunk alá, csak az a fullasztó meleg, az ne lenne... A mississippi aligátoroknak, a hegyesorrú krokodiloknak, az indigó kígyóknak könnyű, aki viszont folyvást prémes kabátot visel, jobban teszi, ha menedéket keres. Gondoskodó családot, amelynek tagjaként a rattan fotelban őrködve segíthet építkezni, beültetni növényekkel a kertet.
A gyermeki vágyak szerencsére sebtiben teljesültek, Erzsi és Mike befogadták, a sajátjukként óvták, dédelgették, de valami azért hiányzott. Sokáig maga sem tudta, mivel tehetné vidámabbá, izgalmasabbá a hétköznapokat, míg végül hurrikánszezonok múltán a gólya letette a küszöbre ajándékát. Sophie, a szalaggal díszített csomagból kandikáló shih-poo kölyök elsöpörte a megszokást, betoppanásával felvirradt a játék, a strandolás, a gödörásás kora, kezdődhetett a nagy kaland.
Sosem tagadta, hogy alaposan kimerítette az utazás az ígéret földjére, a varázslatos New Hampshire csücskében rejtőző Pittsburg környékének fenséges tájaira, a hosszú autózásért azonban bőségesen kárpótolta új birodalmuk érintetlensége. A félreeső farmon kanyargó Indián patak kristálytiszta vizének csilingelő csobogása rögvest megbabonázta, elmerült a kövér fű gyengéden csiklandozó simogatásában, a pórázt ledobva felszabadultan futkározott a hatalmas douglas fenyők erdejében.
Csinos piros szvetterében évről évre bebarangolta a hegyeket, a völgyeket, örült a virágos tavaszt követő kurta nyárnak, a kánikulát felváltó színpompás ősznek, a havas télnek. Hempergett a hóban, csúszkált a tükörsima jégen, szarvasokkal, őzekkel fogócskázott az udvaron. Csónakból pecázott, vigyázta a pajtában tollászkodó szárnyasokat, némi fröcskölődés után elszívta a békepipát a komisz bűzös borzzal is, aztán zokszó nélkül tűrte a kényszerű samponos, paradicsomos fürdetést.
Meglelte a helyét, mégsem maradhatott. Ereje lassacskán elhagyta, a kanapén bóbiskolva már a csavargás ötlete sem hozta lázba. Maggie tizenhat esztendő elteltével csendben búcsúzott, a hajnali derengésben nekivágott az utolsó kirándulásnak. Szeretteinek rettenetes a veszteség, és azt hiszem, emléke előtt az óriási medvék, a félelmes farkasok ugyancsak tisztelegnek. Remélem, társa Sophie az örökébe lép, felvidítja az övéit, vasárnaponként pedig nem feledi a nekem szóló levélkét.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
