Időjárás

Elégedettek vele ritkán vagyunk, rá gyakran panaszkodunk, megítélésében évszaktól függetlenül saját szempontjainkra támaszkodunk. Van, aki forrón szereti, másoknak jéghidegen az igazi, jobbára az számít, mit akarunk éppen csinálni. Változásait lesve az előrejelzéseket vizslatjuk, hangulatára hatni fohászainkkal próbálunk, szeszélyein elcsodálkozunk. Pajtásommal, Bóval megtanultuk, néha segíthet a megfelelő ruházkodás, és mesémből az is kiderül, nekünk, tacskóknak milyen a jó időjárás.

halaltortan_02-1.jpg

Kezdjük azzal, általában háromszor megfontoljuk, útnak mikor indulunk, ám sétáinknak az elmúlt heteket uraló kánikulában lelkesen nekivágtunk. Ügyeltünk a tanításra, amely szerint nincs rossz idő, csak rosszul öltözött turista, így egy szál nyakörvben léptünk ki az utcára. Megbotránkoztatni senkit nem kívántunk, a kanyargós erdei csapásokon trappoltunk, tüzes aszfaltot kizárólag messziről láttunk. A hegytetőkre felmásztunk, a partokon bandukoltunk, apa kulacsának tartalmán megosztoztunk.

Hazatérve a teraszon felállított kis kék medencénkben strandoltunk, a langyos locspocsban vidáman lubickoltunk, a puha szőnyegen elterülve süttettük teli pocakunk. Élveztük a napocska sugarainak gyengéd simogatását, követtük a bárányfelhők néma vonulását, derűsen fogadtuk sorsunk alakulását. Örömünket mégis beárnyékolta, hogy szabadon élő barátaink senyvednek, a kertkapun túl temérdek nehézséggel küzdenek, míg mi eszünk, iszunk, pancsolunk, ők szomjaznak, csapadékért rimánkodnak.

A kételkedők elkísérhetnek a rengetegbe, ahol a fák máris lombjukat hullajtják, a kicsinyke sünök, a bájos őzek, az agancsos szarvasok a kincsüket szűken mérő forrásoknál a vizet kutatják. A tisztásokon a fű bizony kiégett, a csípős csalán a poros ösvény mellett bágyadtan integet, a konok vadmalacok nehezen lelnek iszapfürdővel kecsegtető dagonyázó helyet. A kiürült itatóknál a fürge nyuszi együtt búslakodik a ravaszdi rókával, ősi nézeteltéréseiket félretéve párosuk hathatós beavatkozásra vár.

Csalókán csillog a Velencei-tó tükre, a távolból úgy tűnhet, mintha itt minden rendben lenne. A gondokról a zsugorodó felszín árulkodik, a halak birodalma az aszály miatt csendben haldoklik. A süllők, a csukák, a keszegek hiába verdesnek, az uszonyosok megfogyatkozott serege vesztésre áll a harcban, békés népük levegőhöz sem jut a napról napra sekélyebb pocsolyában. A récék persze trükköznek, úszást mímelnek, és bár lábuk leér a mederben, a szárnyasok legalább elrepülhetnek.

Vitán felül ajándék a mostani szerény enyhülés, de önmagában nem sokat ér a néhány foknyi lehűlés. Ide ennél lényegesen több kellene, az ég közbelépése például alighanem megoldást jelentene. A Magasságos egyetlen párás sóhajával orvosolhatná a bajokat, harsonái szavával megnyittathatná a mennybolton a csatornákat. Elküldhetné életmentő záporait, cikázó villámokkal dobálózó zivatarjait, szürke fellegei eláraszthatnák könnyeikkel a vidéket, földi paradicsommá varázsolhatnák a környéket.

A mutatványban Bóval a szélesre tárt ablakból gyönyörködnénk, orrunkat kidugva üdítő esőillatot lélegeznénk. Hallgatnánk a világ újjászületésének örvendező feketerigó dalát, merengve bámulnánk a ködfátyolba burkolódzó dombok oldalát. Kujtorgásainkon a terebélyes tócsákat kerülgetnénk, a tekergésbe belefelejtkezve játékra vetemednénk. Farkcsóválva ügetnénk, mancsainkkal a sárban bokáig merülnénk, hátrahagynánk praclijaink lenyomatát, anyára bíznánk csutakolásunk feladatát.

Lassacskán a mai mese végére érünk, fáradt pajtásommal a jól megérdemelt vacsora után nyugovóra térünk. Virágos rétekről, zöldellő mezőkről, csilingelve csörgedező kristálytiszta patakokról álmodunk, képzeletben akár el is ázhatunk, hisz mire felébredünk, úgyis megszáradunk. Ilyen tájakra, időjárásra vágyunk, noha megértjük, hogy van, aki forrón szereti a nyarat, a hőségnek szavaz bizalmat. Hozzá boldogan csatlakozunk, véletlenül sem akadékoskodunk, a hűvösért esengőknek szívből szorítunk.

Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://pankamesekonyve.hu/api/trackback/id/tr8317879463
Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

BEKÖSZÖNTŐ

Köszönöm, hogy felütötted a borítót, és belelapoztál Panka Mesekönyvébe! Történeteimből egy törpetacskó életének érdekesebb eseményeit ismerheted meg. Fülipuszi! Panka

Állandó oldalak

süti beállítások módosítása