Tetőfokára hágott az izgalom, aprócska udvarunkban ma nincs nyugalom, a közönség a befutót várja, a zsúfolt lelátókról az elázott pályát bámulja. Lelkes szurkolók csápolnak a fákon, a kerítésoszlopokon, a mohás sziklákon, a napelemes lámpácskák fényében fürdő célegyenest a teraszon terpeszkedő asztal mellől remekül belátom. Mancsommal kockás abroszunk szélét szorongatom, viaszos vásznát simogatom, készülök feladatom teljesítésre, az őszi esőknek örvendő csigák versenyének leintésére.
Tacskó ilyennel elvétve találkozhatott, fiatal társam, Bo ugyancsak álmélkodott, mintha a Forma-1 portánkra költözött volna, a hét derekán felbolydult a tiszteletbeli boxutca. Odalent a lépcső alatt seregnyi lakókonténerét cipelő híresség csellengett, a csapatok kibérelték az üregeket, a garázsként szolgáló helyeket. Szereltek, fúrtak, faragtak, vezetőik interjúkat vállaltak, a hangyákkal gazsuláltak, míg a büfékben zajlott az élet, a vándorok mohón falták a puha levélkéket, kóstolgatták a fűféléket.
A népszerű saláták hamar elfogytak, az edzések szüneteiben együtt étkeztek a sárgák, a csúcsosak, a meztelenek, az étiek, velünk fotózkodó saját bajnokunk agyagból gyúrt alakjára bájos szarvacskáikat lengetve kíváncsi szemeket meresztettek. Ámuldozva méltatták narancsos házát, okkerben pompázó kerámia karosszériáját, rajta a szponzorok sok ragyogó foltját. Meghökkenve méregették szokatlan hosszát, magasságát, sugdolózva saccolgatták súlyát, speciális haslábával elérhető gyorsulását.
Legnagyobb tempóját később megtapasztalták, az óvatoskodókat a vagányabbak a félelmetes íveken könnyedén állva hagyták. Szorgos igyekezettel síkosították a kavicsos burkolatot, feltérképezték az összes használható sávot, csillogó nyomot húztak a köveken, a ring határát jelölő téglából rakott szegélyeken. Mire végeztek bebiflázták az egészet, álmukból ébresztve is azonnal kivágták, hol érdemes beletaposni, sodródva farolni, miként lehet a hátulról közelítőt az előzésben meggátolni.
A tegnapi időmérőre a féktelen vágtázáshoz minden megvolt, a mezőny éppen eleget gyakorolt, a pontosságára oly büszke stopper bizakodóan ketyegett miközben rangsorolta az ellenfeleket. Sietve pörgette a kényes fogaskerekeket, vékony mutatóival komolykodva integetett, elmélyülten jegyezte a perceket, a másodperceket, a hozzájuk csapódó tizedeket. Szenvtelenül diktálta az eredményeket, a kételkedésnek így sebtiben gátat vetett, hisz néhány órán belül valamennyi induló beérkezett.
A rajtrácson vasárnap már délelőtt temérdek bennfentes lézengett, takarítók, szállítók, különféle csodabogarak nyüzsögtek, a csúszkálva száguldók cirkuszának idei évadzáró futamára a résztvevők bemelegítettek. Az utolsó eligazítást korán megtartották, pozícióikat a riválisok lassan elfoglalták, az elrugaszkodásig a technikás fordulókat képzeletben alighanem újra meg újra elpróbálták. Tudták jól, a táv csupán egyetlen kör, méterrel se több, amint megbirkóztak a veszéllyel kiderül, ki a legkülönb.
Nehezen, de eljött a pillanat, a zöld jelzés hirtelen kigyulladt, a menő sztárok tüstént nekidurálták magukat, emez itt a díszes trófeáért, amaz ott a dicsőségért, más a puszta betevőért gyűrte maga alá a rögös utat. Hiába figyeltem, hegyeztem a fülem, a televíziós közvetítésekből ismerős éles csikorgás, az üvöltő berregés, a gumifüstölgés elmaradt, nem szaggatta fel senki a sarat. A kompánia ráérősen tovasiklott, komótosan távolodott, felőlük az első kanyar bejáratáig bárki bátran szundikálhatott.
Folyvást fürkészem a holdtalan este sötét leplébe burkolódzó kertet, vizslatom a messzeséget, tekintetemmel hátha megtalálom a piciny birodalmunk rejtett zugaiban tekergőket. A pepita terítőt zászlóként meglobogtathatom, a győztesnek az ízletes babérkoszorút átadhatom, a díj akkor is dukál, ha hazai reménységünk produkciójával dobogóra sem áll. Előbb-utóbb visszaérnek, a csigák most téli menedékükért versengenek, a miénknek ezzel legalább kevés a dolga, bejöhet a fűtött lakásba.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
