Szörnyen unatkozom, a díványra terített pokrócon heverészve sóhajtozom, a szívemnek oly kedves programokat, sajnos, muszáj későbbre halasztanom. Jobb híján a televízió képernyőjét bámulom, az egymást váltó sorozatok, a szakadatlanul ismételt mozifilmek történeteit betéve tudom, a népszerű sportműsorok láttán csalódottan ásítozom. Sokba kerül nekem a várva várt gyógyulás, mesekönyvem lapjain az érdeklődőnek ezúttal megírom, mennyi fájdalmas lemondással jár a hírhedt tacskóbénulás.
Beosztással élek, szokásos tevékenységeimnek műtétem óta a korábbinál kevesebb időt szentelek. Napirendemet alaposan behatárolja a talpra állításomat szolgáló terápia, első a megmacskásodott mancsaim átmozgatására hivatott torna. Hátsómat hajszálvékony tűkkel szúratom, az akupunktúrás doktorhoz a betonrengetegbe utazom, asztalán megadóan kinyújtózom. A macerát türelmesen kiállom, a hagyományos kínai orvoslás ősi misztériumának csodájában maradéktalanul megbízom.
Erdei kirándulásokról, vidám csavargásokról ellenben szó sem lehet, fürge dakszlipajtásom nélkülem látogatja a természetet, míg hasam alatt átfűzött sáljával anya a kertben vezetget, Bo apa oldalán a vadak birodalmába üget. Bebarangol hegyet, völgyet, végigszimatolja a keskeny ösvényeket, a harmatos réteket, a szembejövőknek vakkantásokkal kísért farkcsóválással köszönget. Dagasztja a sarat, bundáján gyűjti az illatokat, hazaérve megosztja velem a friss tapasztalásokat, az újdonságokat.
Tanácskozhatunk, amennyit akarunk, ám tilalmas a pajkos ugrálás, hirtelen vágyott kiváltsággá lett a pörgős rohanás, ködös emlékké nemesedett a szertelen hancúrozás. Kénytelen-kelletlen szünetel a játékos bunyózás, nincs szelíd birkózás, kiskutyákra jellemző bolondozás, acsarkodás. Szerencsére a szőrös plüssök rágcsálásából kinőttem, Malacka, Micimackó, vagy éppen Füles figuráját réges-régen kíméletesen kezelem, a zajos vadulásról komolyodó lakótársamat szintén könnyedén lebeszéltem.
A balesetnek tehát idebent szerény az esélye, rettenetesen vigyáznak mindkettőnk testi épségére. Engem a széltől is óvnak, roppantul ügyelnek, nehogy véletlenül saját suta tappancsaimban felbukjak, esetleg a nappalink padlóját borító matracokról, párnákról a szőnyegre guruljak. Hoznak, visznek, karba véve cipelnek, a kanapén ölbe vesznek, ücsörgés közben éberen őriznek. A veszélyt próbálják kizárni, az ajtót előtte becsukni, a kalandok helyett be kell érnem hát a simogatással, a puszilgatással.
Az ősszel esedékes kinti munkákról így ugyancsak lemaradok, a fák ágairól aláhulló levelek zörögve hullámzó tengerében idén aligha gázolhatok. Az ágyások felásásáról, az udvar sarkában termett óriási dísztök megfaragásáról máris lecsúsztam, utóbbi narancsos héjából harapásnyit sem kanyarítottam, a rémpofát formázó mécses begyújtásához izgatottan asszisztáltam. A fellobbanó lángocska vibráló táncát elfogódottan lestem, tekintetemmel a sötétben a titokzatos árnyak felbukkanását fürkésztem.
Nagyokat nyelve reménykedtem, az ínycsiklandó vacsora porciózását sürgetve a rejtőzködő égiekhez intéztem könyörgésem. Megsúgom, mostanság speciális koszton vagyok, tányérkám kiürítésénél a fogyókúrára koncentrálok, hisz ha nem figyelek, a tétlenségtől pocakot eresztek, az eddigieknél jóval ducibb leszek, sérült gerincemre nehéz terhet teszek. A karcsúság számomra immár több mint önző hiúsági kérdés, a felesleges súlytól megszabadulni kötelesség, másként elképzelhetetlen a felépülés.
Meddig tart még ez, csupán találgatom, érzéketlen praclijaimat mindenesetre gyakran vizsgáztatom, lassan megmutatkozó eredményeimet boldogan a világ elé tárom. Értük igazán megdolgozom, ezért bármily szolidnak is tűnnek, örömmel elárulom, reszkető térdekkel, de megtanultam állni, ügyetlenül bicegve haladni. A tacskóbénulás árát megadom, legyőzéséért az áldozatot meghozom, segítőimnek, a mielőbbi gyógyulásomért szurkolóknak, a jókívánságaikkal hozzám fordulóknak hálával tartozom.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
