Csendesen érkezett a mai az este, a leereszkedő sötétség a távolban gyülekező vendégek jöttének jeleit elkendőzte, az ablakban sercegő lila gyertya bezzeg árulkodik, lankadó figyelmem felkeltéséről gondoskodik. Reszkető lángja fényében különös árnyak táncolnak, fülembe igéző mesét suttognak. Tőlük tudom, hogy a decemberi ünnepek vidám csengettyűszóval közelednek, hamarosan itt lesznek, bút, bánatot elsöpörve mindenkihez benéznek, a nekik ajtót nyitókhoz békességet, szeretet visznek.
Advent első vasárnapja van, kíváncsi dakszlipajtásom, Bo oldalán a zöldellő fenyőágacskákból font koszorú illatát szimatolom, az ajándékbontásig hátralévő napokat számolgatom. Míg képzeletben a kalendáriumot lapozgatom, a lehetőségeket latolgatom, kifundálom a meglepetéseket, sorra veszem, mivel örvendeztethetném meg az enyéimet. A lista egyelőre kurta, ami tőlem, a sérvműtétje után bicegős tacskótól kitelne, mancsnyi papírfecnin elférne, Mikulásnak mégis üzenetet formálok belőle.
Szépen kérem a nagy szakállút, a szorgos manók hadával nekem idén ne csomagoltasson, feneketlen puttonyába az értem aggódóknak pakoltasson. A bűvös szánkót rakja tele nyalánksággal, ínycsiklandó finomsággal, az aranyozott virgáccsal viszont spóroljon, a rosszaságért járó csúfság osztogatásával máshol tréfálkozzon. Szaloncukor, dió, mogyoró, a régi idők őszülő üstökű csibészeinek pont ez való, a zörgős celofánzacskóba a csoki, a datolya, a mandarin mellé az ilyesmi könnyedén besuvasztható.
Jöjjön el az éj leple alatt, küldje haza a krampuszokat, repülje körül lakájos hajlékomat, Rudolf ismeri a portánkhoz vezető utat, a piros orrú rénszarvas udvarunk sarkában játszva leparkolhat. Kéményünk nyílása szabadon áll, kályhánkban a tűz a kései órán mélyen alszik már, a kormos kürtőben alászálló vándor a meleg szobában tejecskét, édes kekszet talál. Utóbbiakat az asztalon hagyom, a pohárkából, a tányérkából nem torkoskodom, a nehéz téli csizmákat kipucolom, bundámmal csillogóra polírozom.
Jézuskát szintén izgatottan várom, noha elfoglaltságaira tekintettel a szokványos postával véletlenül sem háborgatom, segítségéért inkább magamban fohászkodom. Lefekvés előtt némán megszólítom, titkos terveimet vele hangtalanul megvitatom, picurka praclijaimra hajtott kobakkal azért esedezem, hogy teljesítse a kérésem. Vágyaim aligha megvalósíthatatlanok, kedvükért a nasizásról lemondok, bőven elég, ha egészségem gyors visszaszerzésével az itthoniaknak örömteli pillanatokat okozhatok.
Hónapok óta áhítozom a bizonytalanság ködébe burkolódzó varázslatra, a sok-sok befektetett munka ellenére elérhetetlennek tűnő csodára, a szabályos kutyagolás leírhatatlan boldogsággal kecsegtető kalandjára. Fájdalmas betegségemmel megküzdöttem, bénult tagjaim mozgásra bírásáért a végsőkig elmentem, megtanultam háromlábon sántikálni, a parkettán szökdécselve haladni, a harmatos fűben sután botorkálni, de tartsatok nyugodtan telhetetlennek, az élettől ennél kicsivel többet remélek.
Jó lenne újra szertelenül szaladni, önfeledten bolondozni, az unalmas terápiától, az akupunktúrától örökre elbúcsúzni, anyának, apának a hétköznapi sétával mosolygós perceket szerezni. Az utca kövén büszkén trappolni, a sáros erdei ösvényeken fürgén loholni, a vastagodó avart feltúrni, a nyusziknak, az őzgidáknak barátságosan vakkantani. Csinos ruhába bújni, a közös családi ebédre elmenni, a puha szőnyegen peckesen lépkedni, a fa díszítésénél tüsténkedni, a nevemre címzett pakkokban turkálni.
Lassan közelítenek az ünnepek, a következő hetekben zavartalanul erősödhetek, gyógyulásomért szilveszterig a híres aprószentek rengeteget tehetnek. A harcot fel nem adom, állapotom javulása saját kivételes ajándékom, utamon tovább megyek, a párkányon pompázó mécsesek pályámon a mérföldkövek. Adventi gyertyáink közül ma csak egy pislákol, ám rövidesen mind a négy fellángol, az utolsó meggyújtása jelzi majd, hogy küszöbön a karácsony, és én is biztosabban állok tappancsaimon.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
