Alakját naponta számtalanszor látom, szőrös figurájával régóta barátkozom, árulkodó tekintetét önkéntelenül elkapom. Hangjára hiába fülelek, a falon függő üveglap mögötti fordított világban bent rekednek az elcsaholt üzenetek, legtöbbre a néma pantomimmal megyek. Mutogatásomra villanásnyi késedelem nélkül érkeznek a válaszok, visszaköszönnek az enyéimmel hajszálra egyező gesztusok, hála nekik, annyit biztosan tudok, a tortája megszegésére készülő vörös tacskó a tükörben én vagyok.
Hűséges hasonmásom az évek során sűrűn meglepett, furcsa produkcióival gyakran elképesztett, a száguldó esztendők alatt szerencsére sokat formálódott, első találkozásunk óta példámat követve alaposan megkomolyodott. A szeleburdi kölyök lassacskán felcseperedett, miközben növögetett fáradhatatlanul figyelte lépteimet, kipróbálta trükkjeimet. Igyekezete rengeteget segített, véget vetett a kapcsolatunkat eleinte meghatározó hebrencskedésnek, egymás kölcsönös ijesztgetésének.
Kezdetben bizony nehezen oldódtunk, közös történetünk hajnalán félős gyanakvással bújócskáztunk, ha szemközt megpillantottuk a másikat, kieresztettük mérges ugatásunkat. Zajos ismerkedésünkhöz tartozott, hogy rám rögvest beköltözésemkor haragosan lecsapott, mint afféle elszánt házőrző a birodalmába beszemtelenkedő idegennel, velem tengelyt akasztott. Váratlanul előugrott, vicsorgott, harcias farkcsóválással kísért acsarkodással utánzott, majd hozzám hasonlóan rémülten eliramodott.
Emlékszem, fedezéket miként kerestem, a bútorok takarásában sietve elrejtőztem, a morgós apróság hollétét kémleltem, a kanapé sarkánál kandikáló orrát hamar észrevettem. Reszketve lapítottam, újra meg újra kikukucskáltam, az ijedten leskelődő törpébe folyton belefutottam. Megjelent, amikor csak kinéztem, pimaszul majmolta valamennyi cselekedetem, pajkosan szökellve játékra csábított, percről percre közelebb csalogatott, bátortalanul toporogva mellém oldalgott, óvatosan körbeszagolgatott.
Bukéját máig könnyedén felidézem, fanyarkás tisztítószer illatát most is érzem, anya ablakpucolásnál használt citrusos kencéjének aromájával rendszerint összetévesztem. Aggályaimat mára elfeledtem, alteregómmal fokozatosan megbékéltem, jelenlétét teljesen természetesnek veszem. Létezésében nincs semmi talány, árnya felbukkanhat a konyhai sütő ajtaján, a teraszra nyíló kijárat földig nyújtózó csillogó lapján, magamat általa tanulmányozom, korosodásom jegyeit rajta csodálkozva bámulom.
Vizslathatom küllemem eltagadhatatlan változásait, fürkészhetem alkatom vonalait, némi rövidke méricskélés elég, hogy megállapítsam, vajon mekkorát nyúltam, pocakomnál, derekamnál hány centit gyarapodtam. A jelek beszédesek, a múló idő nekem sem kegyelmezett, a karcsú gyerekdakszliból szerény téli tartalékkal büszkélkedő csinos lányka lett. Gerincem mentén az anno keskeny fekete csík hangyányit megszélesedett, fizimiskám itt-ott őszesre fehéredett, latolgathatom, eztán még mi jöhet.
Ábrázatomat bizakodva mustrálgatom, nem panaszkodom, noha nyugtalanságra azért akadna okom. Akiknek újdonság, azoknak mondom, elért a fajtámról elnevezett hírhedt végtagbénulás, egyelőre szünetel a vidám rohangálás, helyette leköt a fájdalmas műtét utáni elhúzódó lábadozás. Tornázom, tomporomat akupunktúrás tűkkel szúratom, bal hátsó mancsom ennek ellenére különösen ráérősen gyógyul, így aztán ügyetlenül botladozom, rogyadozó térdekkel ácsorgok vékonyka tappancsaimon.
Gyengélkedésem, setesuta tehetetlenkedésem a fordított világban is meglátszik, odaát lakó énem sántikálásában ugyancsak megmutatkozik. Egyformán bicegünk, tétován mendegélünk, képzeletben varázslatos sétákra megyünk, erdei ösvényeken tekergünk. Gyors felépülésem ma legfeljebb ködös vágyálom, ám a héten ünneplem a születésnapom, és ebből az alkalomból tortámat az enyéimmel megosztom, a tetején pislákoló néhány gyertya lángját velük, köztük a tacskóval a tükörben elfújom.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
