Valentin-nap után

Hangulata mára elillant, ünnepére emlékeztetőül a vázában néhány szál vágott virág maradt, eztán majd’ egy esztendeig emlegetik, jövőre szokás szerint megismétlik. Élményét a szerencsések gyakorta felidézhetik, a meglepetés örömét feleleveníthetik, másoknak elmesélhetik, ki és milyen ajándékot kapott, mivel tette feledhetetlenné a pillanatot. Ami engem illet, mindent tagadok, szerelmes nem vagyok, románcunk Bóval, a csinos dakszlifiúval plátói, a nevezetes Valentin-napon túl is eszményi.

vizslafotozas_419a2008.jpg

Kapcsolatunk a kezdetektől különleges, viszonyunk érkezése első percétől testvéries, igazságosan osztozkodunk, noha pontosan felezni legfeljebb véletlenül tudunk. Az idősebb jogán előbb rendre én választok, panaszra okot mégsem adok, javaimról többnyire önzetlenül lemondok, irigynek aligha számítok. Féltve őrzött kincseimet morgás nélkül társamra hagyom, mellettem értelmetlen vitákra, oktalan civódásra nincs alkalom, kizárólag az apa ölében szendergés édes kiváltságához ragaszkodom.

Odabújva hasonlóságunkon elmerengek, töprengve találgatom, tűnhetünk-e esetleg ikreknek, minket a kíváncsiskodók vajon mifélének néznek. A felületes szemlélőnek az ártatlan tévedéshez mentségek sorával szolgálunk, hosszú testünkkel rövidke virgácsainkon peckesen kiállunk. Bundánk barna, bár a szakértők határozottan vörösnek látják, legyezőnyi fülünket a picike gyerekek, a komoly felnőttek egyaránt mosolyogva csodálják, kemény kobakunkat óvatosan cirógatják, gyengéden vakargatják.

A kényeztetésnek szívesen engedünk, cserébe puszilkodással fizetünk, akit a bizalmunkba fogadtunk, foglalkozhat velünk, nyomunkban járva kísérgethet, amerre megyünk. Itt jegyzem meg, fárasztó túrákra, sajnos, még senkit nem csábítgathatok, sérvműtétem óta inkább a kertünkben kanyargó utacskákon sétálok. A messzeségbe vezető kirándulásokra suta bal hátsó lábam teljes gyógyulásáig csak vágyakozhatok, a falucskánkat körülölelő sűrű erdő mélyére képzeletem szárnyain juthatok.

Dolgomat pajtásom temérdek hihetetlen történetével megkönnyíti, felépülésemet a kalandjairól szóló históriákkal segíti. Harsányan elcsaholja, éppen hol csatangolt, hány ismerőssel találkozott miközben a meredek emelkedőkre felhágott, a rengetegben megbúvó pihenőhelyeken szervírozott hideg forrásvízből kikkel ivott. Megsúgja, mit pletykálnak a népek, a bozótosban fészkelő madárkák mostanság miről énekelnek, tolmácsolja a nekem címzett biztató üzeneteket, a kedveskedéseket.

Tőle hallottam, hogy sokan várnak, a bolondos játékba bevonnának, a portánkra ellátogató cicákon, a vendégként beköszönő kutyusokon kívül a vadon lakói ugyancsak hiányolnak. Ápolásomhoz elhozta a bölcs baglyok tanácsait, a távolból postázta a hollók nehezen megszerzett híreit, hazacsempészte a ravasz rókák sántikálásról összegyűjtött titkos családi receptjeit. Közvetítette a nyuszik, a malacok, az őzikék, a borzok jókívánságait, gondoskodásával próbálja elkendőzni bezártságom kellemetlenségeit.

Türelme végtelen, nagylelkűsége már-már kitüntetést érdemel, hiszen nyeldekelve kiböjtöli, míg az étkezéseknél a konyhába lassan kiérek, tányérkámhoz korgó bendővel elbicegek. Lehet reggeli, ebéd, pláne vacsora, a falatozás nála valóságos ceremónia, a sietős habzsolást kerüli, pocakját csupán saját kosztjával tömi, az enyémből kínálásra sem vesz, az övéből ellenben szabadon kérhetek. Elhalmoz törődésével, kamaszos figyelmességével, kárpótol a rosszért, lehangolóan komótos talpra állásomért.

Megerősödésemért tántoríthatatlanul szurkol, eredményeimnek ugrálva tapsol, hajnaltól alkonyatig szakadatlanul udvarol. Este hozzám simulva ásítozik, roppant éberen alszik, a legkisebb neszezésre rögvest felkerekedik, védelmemre kelve a sötétben settenkedő sejtelmes árnyak zajtalanul vonuló seregével hadakozik. A Valentin-naptól elbúcsúztunk, és habár szerelmesek nem vagyunk, egymásra ma is határtalan szeretettel gondolunk, a csinos dakszlifiúval, Bóval örökre barátok maradunk.

Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://pankamesekonyve.hu/api/trackback/id/tr6018053404
Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

BEKÖSZÖNTŐ

Köszönöm, hogy felütötted a borítót, és belelapoztál Panka Mesekönyvébe! Történeteimből egy törpetacskó életének érdekesebb eseményeit ismerheted meg. Fülipuszi! Panka

Állandó oldalak

süti beállítások módosítása