Tévedésbe az erdők, a mezők lakóinak dolgában elvétve esem, alakjukat régen az emlékezetembe véstem, a következő érdekes históriát így töviről-hegyire megjegyeztem. Meglehet, valamikor tényleg megtörténhetett, mások baklövése révén kuzinom a pásztorok oldalán nyugdíjas állást szerezhetett, apa pedig elmesélhette dakszlipajtásomnak, Bónak és nekem az egészet. Ha kicsit figyeltek, felidézem a lényeget, gyorsan kiderülhet, a komondor karrierje hamis bárányként miként kezdődhetett.
Hol volt, hol nem volt, talán igaz se volt, hogy a gólya egy tavaszi délután fáradtan kelt útra, utolsó csomagját kimerülten postázta. A szállítólevelet a hatalmas kapkodásban elkavarta, a pontos címet csupán találgatta, hosszú csőrét a rábízott pelenkás poronty ólomsúlya percről percre jobban húzta, szüntelen ficánkolásával, harsány csaholásával a tájékozódásban hátráltatta. Terhét végül a puszta közepén letette, a bongyor szőrű csöppséget helytelenül a külsőre hasonló birkáknak kézbesítette.
Beee! Beee! – a furcsa jövevényt a főkolomposok azonnal befogadták, örömmel istápolták, ezért az ártalmatlan négylábút a népes gyülekezet a magafajtájából származónak vélte, hamar megszerette. Körbekísérték a világot jelentő zöldellő legelőn, megálltak vele a virágos rét fölé magasodó szerény dombtetőn, eldicsekedtek szépségével baráti összejövetelükön. Bemutatták a harcias kosoknak, a bölcsiseket, az ovisokat pesztráló gyöngéd anyajuhoknak, különcségein fejcsóválva mosolyogtak.
Vajon mi lesz ebből a kölyökből? – hetekkel később már erről tanakodtak, sápítozva aggályoskodtak. Hiszen semmi nem jó neki, az ínyenceket csábító kövér füvet messze elkerüli, fanyalogva rágcsálja a zsenge hajtásokat, utálkozva kiköpi a legfinomabb falatokat, otthagyja a zamatos kórókat. Feleszik tücsköt, bogarat, szökellve kergeti a színes pillangókat, a fürge gyíkokat, a folytonos vonulás helyett henyéléssel, heverészéssel tölti a napot, méltatlan viselkedésével a közösségnek aligha hoz hasznot.
Panasz szállt innen meg onnan, rövidesen az iskolában is gondok akadtak a felháborítóan öntörvényű ifjonccal. Bejárogatott az órákra, szigorú tanárait általában borzasztóan felbosszantotta, a kérődzés gyakorlását konokul hanyagolta, a jogszerű körmösök elől szokatlan csülkeit sebesen elrántotta. A nyelvvizsgán többször megbukott, bégetni csak alapfokon tudott, a nyári éjeken a holdat bámulta, dühödt kiabálásával az alvókat zavarta, a viharokkal utazó égzengés hallatán menekülőre fogta.
A szakadatlan letolásoktól lassacskán elbátortalanodott, gyámoltalan társaihoz igazodott, oktatói megelégedésére az őszi lombhulláskor lógó orrával a földet böködve, dülöngélve caplatott. Eltűnt a tömegben, elvegyült az ijedősök seregében, megtanult rettegni, a settenkedő ragadozókról szóló elbeszélések miatt reszketni. Félni a suhanó sejtelmes árnyaktól, az úgy kőhajításnyira húzódó sötét rengeteg titokzatos susogásától, a reccsenő ágaktól, a távolból szüremlő rémisztő vonyítástól.
Egyszer aztán eljött a pillanat, a korgó bendőjű farkas eldöntötte, vacsoraidőben az édenbe látogat. Előbújt a sűrűből, kedvére válogatott a menüből, majd lecsapott, elragadta a kiszemelt áldozatot. Termetes rokonom ugyancsak szedte a lábát, mentette az irháját, fülét mégis megütötte a fájdalmas visítás, a kétségbeesett segélykiáltás. Nevelőmamája hangját ezerből felismerte, a vérmes kutyát sikolya felébresztette, cselekvésre késztette, a zsákmányát vonszoló szörnyű rabló nyomára vezette.
A mérges óriás kivált a csapatból, tétovázás nélkül kanyarodott ki a sorból, feledte képzelt birkaságát, megrázta rasztás bundáját. Torkából feltört haragos ugatása, éles fogait a látóhatáron lebukó nap vöröslő fényében megvillantotta, száguldó förgetegként vetette rá magát az iszkoló ordasra. Családja örök megbecsülést érdemel, amennyiben megbirkóztok a mesémmel, elmondhatjátok mindenkinek, hogyan vált a komondor hamis bárányból a nyájak rendíthetetlen őrévé, a gyengék védelmezőjévé.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
